Az inzulin, ami forradalmasította a cukorbetegség kezelését

A Frontiers tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint a cukorbetegség első említése az ókori egyiptomi, indiai és kínai feljegyzésekre vezethető vissza. Azóta is ez az egyik legtöbbet tanulmányozott betegség az orvostudomány történetében.

Az inzulin alapjaiban változtatta meg a cukorbetegek életét. Bár az 1920-as évek elejére már több kutató gyanította, hogy a cukorbetegséget a hasnyálmirigy működésének problémája okozza, ám akkoriban csupán egyetlen módját ismerték a betegség kezelésének: a szénhidrát- és cukorszegény, valamint a magas zsír- és fehérjetartalmú étrendet. Ez azonban csak annyit tett lehetővé, hogy a cukorbetegséggel diagnosztizált emberek még néhány hónapig, esetleg egy évig életben maradjanak – mutat rá az UMass Chan Medical School.

Az inzulin felfedezése áttörést jelentett, ami számos sikertelen kísérlet után tette lehetővé a hasnyálmirigy hormonjának kivonatával a cukorbetegség kezelését. Mindez mérföldkőnek számított, hiszen szó szerint forradalmasította mind a terápiát, mind a diabétesz prognózisát.

Nézzük az életmentő kezelés történetének legfontosabb mérföldköveit:
• 1869: a hasnyálmirigy funkcióit kutató német patológus, fiziológus és biológus, Paul Langerhans pontosan leírta az utóbb Langerhans-szigetekként elnevezett kritikus területet a hasnyálmirigyben;
• 1875: Rudolph Heidenhain német fiziológus tanulmányt végzett a hasnyálmirigyről és annak élettani funkcióiról;
• 1884: a francia Louis Vaillard és Charles Louis Xavier Arnozan felfedezte, hogy a hasnyálmirigy-csatorna elzáródása hiperglikémia nélkül okoz hasnyálmirigy-sorvadást;
• 1889: Joseph von Mering és Oscar Minkowski német orvosok kutyákkal végeztek kísérleteket, akik bizonyították, hogy a hasnyálmirigy eltávolítása után a vércukorszint megemelkedésével diabetikus kórkép alakul ki;
• 1892: ugyanezeket a kísérleteket ismételte meg Olaszországban Battistini és Capparelli, valamint Vanni 1895-ben, akik biztató eredményeket írtak le;
• 1906: Lydia Maria Adams DeWitt amerikai patológus és anatómus macskákkal ismételte meg a kísérletet;
• 1916: Nicolae Paulescu, a bukaresti Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem fiziológiaprofesszora izolálta az inzulint, amit ő pancreinnek nevezett;
• 1921: Frederick Banting és Charles Best sikeresen izolálták az inzulint vágóhídról származó állatokból, és az egyik inzulinhiányos kutya injekcióban megkapta, a siker után elindították az inzulin injekciók programját;
• 1922: John James MacLeod, a Torontói Egyetem munkatársa támogatásával és az általa biztosított laborban megkezdték az első embernek beadandó inzulinkezelés előkészítését.

1922. január 11-én a 14 éves Leonard Thompson volt az első ember, aki sikeres inzulin injekciót kapott a cukorbetegsége kezelésére. Az első adagjában azonban egyféle szennyeződés maradt, ami allergiás reakciót váltott ki. A szakemberek gyorsan kidolgoztak egy finomított eljárást és Thompson tizenkét nappal később, január 23-án sikeresen megkapta a második adagot. A kanadai tinédzser tíz napig kapta az injekciót és végül teljesen megszűnt a cukor a vizeletében.

A sikerek alapján 1921. december 12-én Banting és Best beszámolt az inzulin felfedezésének eredményeiről az Amerikai Fiziológiai Társaságnak. 1923-ban egy német gyógyszerészeti laboratórium a gyártási engedélyt követően megkezdte az inzulin gyártását. Ebben az évben indult meg az inzulingyártás Dániában és Ausztriában, 1924-ben pedig Magyarországon, Ausztráliában és Argentínában.

A cukorbetegség életmentő terápiájának kidolgozásáért az inzulin felfedezői, Frederick Grant Banting és John James Rickard Macleod megosztva megkapták az orvosi és élettani Nobel-díjat 1923-ban.