Meglepően kicsik voltak a középkor harci lovai
Egyes példányok akkorák lehettek, mint egy mai póni.
Bár a középkori harci lovakat sokszor hatalmas, erős állatokként képzeljük el, egy új tanulmány alapján meglepően kicsik voltak – számol be a Phys.org. Úgy tűnik, a lovak átlagos mérete csak a 16. században kezdett el nőni.
A friss eredmények szerint az állatok marmagassága gyakran másfél méter alatt volt, tehát nagyjából akkorák lehettek, mint egy mai póni. Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy a méret nem is feltétlenül számított, ám a lovak tenyésztésére, kiképzésére és tartására komoly összegeket költöttek.
A kutatók az angliai lócsontok legnagyobb, 300 és 1650 közötti adatbázisát elemezték, amelynek maradványait 171 lelőhelyről gyűjtötték be. A szakértők arra jutottak, hogy a tenyésztést biológiai és kulturális tényezők, valamint a lovak jellemzői, például temperamentumuk határozta meg. A csapat úgy gondolja, hogy a korszakban a 152 centiméter marmagasságú lovak ritkaságnak számítottak.
Helene Benkert, az Exeteri Egyetem munkatársa szerint a csontok alapján nehéz megmondani, hogy mely egyedeket használták a harcászatban, és a források sem adnak részletes leírást. Az azonban megállapítható, hogy a mai átlagos méretű lovak a 16-17. században kezdek megjelenni.
Az eddig ismert legnagyobb marmagasságú ló egy 1846-ban született Lincolnshire-i herélt igásló volt, 219 centiméterrel.