Az exobolygók után jöhetnek az exoholdak

Miután már több mint 4000 exobolygót felfedeztünk, itt az ideje annak is, hogy a körülöttük keringő exoholdakra is rábukkanjunk.

Egy ilyen távoli bolygó, a Kepler 1708b, körül találtak exoholdra utaló jeleket egy nemzetközi összetételű kutatócsoport tagjai, ez lehet a másodikként felfedezett exohold. Az égitest a Kepler 1708b-i jelet (névnek ne hívjuk) kapta a felfedezőktől. A felfedezésről a Nature Astronomy szakfolyóiratban számolt be a kutatócsoport, amelyet a Columbia Egyetem hírportálja ismertetett.
A kutatócsoport olyan exobolygó-rendszereket vizsgált át, amelyek esetében a felfedezett bolygó, a Jupiter méretének legfeljebb a duplája, és csillaguktól nagyobb távolságban vannak, a hőmérsékletük pedig nem haladja meg 300 Kelvin-fokot (ez kb. 27 Celsius-fok), vagyis hűvös gázóriásokat kerestek. Összesen 73, a kívánalmaknak megfelelő égitestet találtak, s azok körében végeztek részletesebb vizsgálatokat, amelyeken feltételezhetően exoholdtól származó jeleket találtak, amint a bolygó – s vele a feltételezett holdja – elhaladt anyacsillaga előtt.
A következő ilyen átvonulásra 2023-ban kerül majd sor, amelyet remélhetőleg alaposabban meg tud majd figyelni a James Webb-űrteleszkóp, és elég információt gyűjthet majd ahhoz, hogy igazolni tudja az exohold jelenlétét.
A felfedezett exohold meglehetősen nagy, a Föld átmérőjének 2,6-szerese, és kb. kétszer akkora távolságban keringhet a bolygójától, mint a mi Holdunk tőlünk, a keringése pedig 4,6 földi napnak megfelelő lehet. A kutatók szerint az ilyen hatalmas méretű holdak nem alakulhatnak ki a bolygójuk körül, hanem leginkább befoghatja őket a bolygó.
Az első exohold-jelöltet szintén a Kepler vizsgálataiból szűrték ki, a Kepler 1625b exobolygó körül, ám a felfedezést meglehetősen sok kritika érte, azonban később a Hubble segítségével igazolták a meglétét.