Ha ló nincs, a szamár hibrid is jó

Mezopotámiában már a háziasított lovak előtt 500 évvel is használtak lóféléket a hadászatban és az ünnepségeken.

A 4500 éves ékírásos feljegyzések és a különböző művészi alkotások egyaránt bemutatják azokat, az elit által használt lóféléket, melyeket az írásbeliséggel rendelkező, városi szíriaiak, mezopotámiaiak kunga néven emlegettek. Bár jól ismertek, de az eddig nem volt világos, hogy milyen állatok is voltak valójában.
A nagy termetű hím kunga az istenek és a magas rangú nemesség kocsijait húzta, s a méretük, erejük révén kívánatosabbak voltak a harci szekerek vontatóiként is, mint a szamarak. A kungákat az észak-mezopotámiai Nagarban (a modern kori Tell Brak területén) tenyészthették egykor, és már az emberiség egyik legelső hadiút témájú ábrázolásán is megjelentek, négykerekű harci szekereket vontatva (nyitóképünkön). A korabeli írások hibridként említik a kungát, a hibrid alapjául szolgáló fajok megnevezése nélkül, azonban számos szakember a vadon befogott perzsa onagereket (az ázsiai vadszamár helyi alfaja) vélte a rejtélyes lóféle mögött, holott az onagert még a zebránál is sokkal nehezebb megszelídíteni. Mi lehetett akkor ez a titokzatos lóféle?
Egy francia vezetésű nemzetközi kutatócsoport igyekezett a végére járni e kérdésnek, az eredményeiket pedig a Science Advances folyóiratban közölték. Ehhez egy 4500 éves Tell Umm-el-Marra területén feltárt hercegi sírban talált maradványokból vontak ki DNS-t azokból az eltemetett lóféle maradványokból, amelyek a leírások alapján kungák lehettek.
A génvizsgálatok érdekes eredményt adtak: a kunga nőstény háziasított szamár és hím szír vadszamár (mára sajnos kihalt állat) utóda volt, amelyet célzott tenyésztéssel alkottak, így ez volt az első ismert olyan hibrid állat, amely egy házi és egy vad utóda volt. Ez nem lehetett egyszerű feladat, mert el kellett hozzá fogni a vadszamarat, ami önmagában erős kihívás lehetett. Külön kiemelték a kutatók, hogy ezt a gondos tenyésztést nagy mennyiségben végezték, ebben pedig alapvető fontosságú volt, hogy tudatosan választották anyaként a jól tartható házi szamarat.

A tanulmányban azt is megjegyezték a kutatók, hogy a szír vadszamár bronzkori képviselői nagyobb termetűek lehettek azoknál az egyedeknél, amelyekkel évezredekkel később a 19. századi európai utazók találkoztak és leírtak. A szakemberek szerint érdemes volna számos, korábban szamárcsontnak vélt korabeli csontmaradványt is megvizsgálni genetikailag, mert könnyen elképzelhető, hogy ezek közt is számos kunga akad.