Sérülékenyek az óceáni telekommunikációs kábelek

A sors iróniája, hogy a világ első globális médiaszenzációja, a frissen lefektetett mélytengeri távírókábeleknek köszönhetően pont a Krakatau 1883-as kitörése volt, ám most egy másik vulkánkitörés újra e kábelekre irányítja a figyelmünket. A tongai tengeri vulkánkitörés arra figyelmeztet, hogy milyen nagyon sérülékeny az a rendszer, amelynek a mindennapi életünk jelentős részét köszönhetjük. Dale Dominey-Howes, a Sydney-i Egyetem professzora a The Conversation hasábjain írt a tengeri kábelekről és a sérülékenységükről.

A világ adatforgalmának 95 százaléka a tenger alatti kábeleken zajlik, és most ne arra gondoljunk, hogy egy óceániai szigeten is tud valaki macskás videókat nézni az okostelefonján, hanem arra az adattömegre, ami például a tőzsdék működéséhez, a vállalatirányításhoz és millió más, a mindennapi életünk alakulása szempontjából fontos dologhoz kötődik. (Ma már a gyógyszereinket se tudjuk kiváltani, ha nincs internetkapcsolat a patikában, de egy bolti pénztárnál se tudjuk használni a bankkártyánkat enélkül.)

A tongai kitörés miatti tenger alatti kábelhiba nem az első, és nem is az utolsó olyan eset, amely egy természeti katasztrófához kötődik. Csak 1989 óta több mint 665 ezer kilométernyi tenger alatti adatkábelt építettek ki! E kábelek jó része ráadásul olyan helyszíneken található, ahol különösen veszélyeztetettek, szűk tengeri folyosókon halad át rengeteg kábel, s ezek a helyek bárminemű természeti katasztrófában érintettek lehetnek egy tenger alatti lejtőomlástól kezdve a vulkánkitörésekig. Ilyen veszélyes helyek pl. a Szunda-szoros (ahol a már említett Krakatau is állt), Guam, a Szuezi-csatorna, vagy épp a Hawaii-szigetek környéke – ezek mind számos természeti katasztrófának kitett helyszínek.

Tongát csak az elmúlt évtizeden kötötték rá erre a globális hálózatra, a szigetek azóta szinte teljesen erre a stabil hálózatra hagyatkoztak a kommunikációjukban a műholdas kommunikáció vagy más hasonló módozat helyett. Bár a tongai kitörés és cunami után még rengeteg a kérdőjel, hogy pontosan miként is zajlottak az események, de ezek során valami miatt megszakadt az a 872 kilométer hosszú kábel, amely Tongát a világgal összekötötte. Ennek az első és az emberek számára legfontosabb következménye az lett, hogy nem tudnak kapcsolatba lépni a rokonaikkal a lakosok, nem tudnak egymással egyeztetni a hatóságok, a katasztrófaelhárítást és felmérést koordináló szervezetek, vagy épp a segélyszervezetek. Egy ilyen kábelhiba pont annak a katasztrófának az elhárítását teszi lehetetlenné vagy nehezíti meg akár végzetesen is, amely a hibát okozta.

A tongai példa csak bizonyíték egy 2009-es tanulmányban leírtakra, amelyben a hálózat sérülékenységére hívta fel a figyelmet a kutató és kollégája. A megszakadó kábelek javítása heteket vagy még több időt is igénybe vehet attól függően, milyen mélyen fut a kábel és mennyire könnyen elérhető. A kutató fontosnak tartana egy olyan globális felmérést, amelyben e kábelrendszert teljességében átvizsgálják abból a szempontból, hogy hol miféle természeti katasztrófa jelenti a legnagyobb veszélyt, majd ki kellene dolgozni azt, hogy miként kerülhetőek el a kábelszakadások. Az is fontos lenne, ha egy közösség nem csak egyetlen kommunikációs csatornát használna, így a most Tonga szigeteit sújtó kommunikációs katasztrófahelyzet nem ismétlődhetne meg.