Mikor alakultak ki a füves térségek?
Bolygónk arculatának meghatározó részei a nagy füves térségek, a szavanna, a pampa, a préri, vagy a sztyeppe, ikonikus növény- és állatvilággal.
A földi ökoszisztéma változása során a sűrű erdőségekből indulva a nyíltabbak felé haladt, mint a nagy füves területek, ahol a nagy testű növényevő állatok, pl. a lovak élnek. Egy, a Ludwigs-Maximillian Egyetem (LMU) kutatója, Sebastian Höhna vezette kutatócsoportnak sikerült meghatároznia, hogy a füves térségeket uraló legfontosabb növényfajok, mint a fűfélék (Poaceae) és az őszirózsafélék (Asteraceae) mikor terjedtek el. A kutatók molekuláris filogenetikai módszert és statisztikai elemzést használtak: a gének segítségével azt vizsgálták meg, hogy e növénycsaládok egyes tagjainak mikor élt a közös őse.
Mindkét növénycsoport különösen fontos az ember szempontjából: a fűfélék közé tartoznak a gabonáink, az őszirózsafélék közé pedig olyan növények, mint a napraforgó, de kerti dísznövényeink igen jelentős része is köztük található. Bár küllemében nem hasonlít az őszirózsákra, de még az oly sokak számára kellemetlenül fontos, allergén parlagfű is e család tagja. A fűféléknek ma mindegy 11 ezer, az őszirózsaféléknek 23 ezer fajuk van.
Az eredmények szerint e növények 20-28 millió évvel ezelőtti időben kezdtek rendkívüli módon sokfélévé válni, vagyis nagyon sok új faj született, és ez érdekes módon azt követően kezdődött el, hogy jelentősebben lecsökkent a szén-dioxid szintje bolygónk légkörében. Mind a fűfélék, mind az őszirózsafélék gyakoribbá váltak az őslénytani leletekben e szén-dioxid szint csökkenését követően, vagyis ez is egybeesik azzal, amit a molekuláris adatok sugallnak.
A mintegy 20 millió évvel ezelőtti sokszínűbbé válást követően még voltak hasonló időszakok, amelyek viszont jóval rövidebb ideig tartottak, és feltehetően más okokhoz is köthetőek. 10-13 millió éve például ez egybeesett a lófélék igen nagy mértékű elterjedésével.
A növények szén-dioxid felvétele során kinyílnak a gázcserenyílásaik, amelyeken a keletkező oxigént és vízpárát kiengedik, s az alacsonyabb légköri szén-dioxid szint mellett e nyílások többet állnak nyitva, és ilyenkor megnő a vízveszteségük is. A kutatók úgy vélik, hogy az alacsony szén-dioxid szint miatt a növények növekedését korlátozó szénhiány és a vízhiány stresszhatása serkentette az erdő füves pusztává átalakulást.
Természetesen a füves térségek fejlődésébe beleszóltak a legelő állatok is, amelyek evolúciója e térségekkel párhuzamosan zajlott. A legelés többek közt megakadályozza azt, hogy egy-egy vegetatív szaporodású növény, mint például a tarackoló fűfélék, eluralkodjanak a tájon a többi, ivarosan szaporodó növény – virágok – kárára.