Szuperhegységek és szerepük az élet fejlődésében

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem számolt be arról az új felfedezésről, amely szerint az ún. szuperhegységek igen jelentős szerepet játszhattak az élet fejlődésében.

Szuperhegységnek nevezik az ausztrál kutatók azokat a hegységeket, amelyek sok ezer kilométer hosszú hegyláncokban szelték át az egykori szuperkontinenseket, és legalább olyan magasak voltak, mint a mai Himalája. 
A földtörténetben kétszer születtek ilyen gigantikus hegységek: 2-1,8 milliárd éve, illetve 650-500 millió éve, a Columbia (más néven Nuna) és a Gondwana szuperkontinensek időszakában.

A kutatók az alacsony lutécium-tartalmú cirkonkristályok segítségével nyomozták ki e hegységek múltbéli létezését, ez a különleges ásványi összetétel csak a hatalmas hegységek alatti, igen nagy nyomás hatására képes kialakulni ugyanis. Ziyi Zhu, a kutatás vezetője elmondta, hogy e szuperhegységek és az élet fejlődésének jelentős mozzanatai között összefüggés áll fenn.

Tulajdonképpen nem is a magasság igazán a „szuper” bennük, hanem a hatalmas kiterjedés, képzeljük el a 2400 kilométer hosszú Himaláját megnégyszerezve!

Az első szuperhegység, amelyet Nuna-szuperhegységnek neveztek el, az eukarióták, vagyis a mai, komplex sejtekkel rendelkező állatok és növények őse kialakulásával egyidős. A második, a Transzgondwanai-szuperhegység pedig az első nagyobb méretű állatok 575 millió évvel ezelőtti megjelenésével, majd 45 millió évvel később a kambriumi robbanással, vagyis az állatok rendkívüli sokféleségének kialakulásával egyszerre létezett.

Mi lehetett az oka ennek a hatásnak? A hegyek egyik legfontosabb feladata az élővilág számára az, hogy az eróziójuk révén hatalmas mennyiségű tápanyag, pl. foszfor és vas kerül az óceánokba, s ennek hatására az evolúciót felturbózza a bőség. Mindemellett a kutatók szerint a szuperhegységek a légköri oxigén mennyiségébe is beleszólhattak. Mindkét esetben együtt járt e hegységek eróziója az oxigénszint emelkedésével is.

A földtörténet más időszakaiban nem jöttek létre ilyen monumentális hegységek, sőt, volt egy időszak 1,8-0,8 milliárd éve, amikor a közbeeső egymilliárd év során gyakorlatilag nem nagyon fejlődtek az élőlények. A kutatók szerint ezt, az unalmas évmilliárdnak nevezett időszakot annak köszönheti a Föld, hogy ekkor gyakorlatilag nem voltak hegyek, amelyek lemorzsolódása tápanyaggal segíthette volna az életet. A kutatásról az Earth and Planetary Science Letters szakfolyóirat számolt be.