A tudós saját terápiájával gyógyult meg súlyos betegségéből

A múlt század egyik legeredetibb és legsokoldalúbb tudósa fontos szerepet játszott az atombomba előállításában, de részt vett egy hűtőszekrény tervezésében is, mely ugyan nem került kereskedelmi forgalomba, de a működési elvet használják az atomerőművekben, a biofizika egyik atyjának tartják, aki még elbeszéléseket is írt. Szilárd Leó szerteágazó zsenialitása ellenére mégsem értett mindenhez: autót vezetni például nem tudott.

Szilárd Leó 1898. február 11-én született Budapesten, Spitz Leó néven. Már kiskorában is igen találékonynak bizonyult: amikor a testvére betegsége miatt elkülönítették, akkor is okosan töltötte az idejét és összeeszkábált egy távírókészüléket annak érdekében, hogy tartani tudják egymással a kapcsolatot.

Szilárd Leónak nem volt szerencséje az iskoláival. Saját bevallása szerint matematika tanára „igazi idióta volt”. Ám jó családból származó, kiemelkedően tehetséges fiú az érettségi után beiratkozott a Műegyetemre. Kitört azonban az első világháború, és kénytelen volt megszakítani a tanulmányait, katonai szolgálatát hivatalnokként teljesítette. Utóbbi révén sikeresen megmenekült a fronton történő bevetéstől. A háborút követően, 1919-ben emigrált, hogy a berlini Műegyetemen kezdjen atomfizikával és termodinamikával foglalkozni. Disszertációját Entrópiacsökkentés termodinamikai rendszerben intelligens lény hatására címmel írta. Berlinben barátkozott össze Einsteinnel, akivel később együtt dolgoztak és több, közös találmányt is jegyeztek. Ezek közül a legjelentősebb egy hűtőfolyadékok áramoltatására alkalmas mágneses szivattyú, amelynek a jelentőségét jelzi, hogy az atomreaktorok hűtőrendszerében ma is ezen az elven működő szivattyúkat használnak. Szilárd Leó 1925 és 1933 között több mint harminc szabadalmat nyújtott be.

Hitler hatalomátvétele után szinte az utolsó pillanatban, mindössze egy nappal a zsidók határátlépését megtiltó rendelet előtt hagyta el Németországot, 1933-ban. A nemzetiszocializmus térhódítása miatt Angliába költözött, ahol az atomenergia gyakorlati felhasználhatóságát kezdte kutatni. Itt szabadalmaztatta azt a tudományos elméletét is, amelyben a nukleáris láncreakciót fejtegette. A világszerte ismertté vált tudós saját bevallása szerint ennek kiinduló „receptjét” egy hétköznapi történet szolgáltatta: séta közben, egy közlekedési lámpa előtt megállva ötlött fel benne a láncreakció gondolata: úgy vélte, hogy ha találna egy elemet, amely a neutron hatására szétesik, és egy neutront felhasználva kettőt bocsát ki, akkor ezen elemből elég sokat felhalmozva, láncszerű magreakciót lehetne előidézni. Ez lett a későbbi atombomba-elmélet kiinduló elmélete.

A második világháborúban azonban rájött, hogy igen félelmetes fegyvert gyártottak. Bár Szilárd Leó vezetésével számos, elismert tudós tiltakozott az atombomba bevetése ellen, az amerikaiak mégis ledobták azokat a két japán városra. A háború után, 1946-ban a Chicagói Egyetem biofizika professzora lett, és molekuláris biológiával, sőt a természet- és társadalomtudományok ötvözésével foglalkozott. Érdekesség, hogy sugárkezeléssel saját magán is végzett kísérleteket, és végül sikeresen kigyógyította magát daganatos betegségéből, holott az orvosai már lemondtak róla. Szilárd Leót a molekuláris biológia egyik megalapozójának is tekintik.

Utolsó munkája az emberi emlékezet szerkezetéről és felépítéséről szóló tanulmány volt. 1964. május 30-án szívroham végzett vele álmában, a kaliforniai La Jollaban. Szerteágazó zsenialitását jól jelzi, hogy több téren is megelőzte korát a gondolkodásával: ő vetette fel például az elektronmikroszkóp, a lineáris gyorsító és a ciklotron ötletét. Elképzeléseit sajnálatos módon akkoriban nem publikálta, így a dicsőséget mások aratták le.