Zsuzsanna, Eliza, Konrád2025. február 19., szerda
Tudomány

A műanyag kulacsok szennyezik a bennük tartott vizet

National Geographic Magyarország

A kulacsokra vonatkozó szigorúbb gyártási előírásokra van szükség egy új tanulmány szerint.

Forrás: Pixabay

Kocogók, kirándulók, kerékpározók használják a legtöbbször azokat a műanyag kulacsokat, amelyekben vizet vihetnek magukkal az útra. Azonban úgy tűnik, lehetnek ezekkel a palackokkal egészségügyi problémák is. A Koppenhágai Egyetem kutatópárosa sok száz különböző vegyi anyagot mutatott ki abból a vízből, amelyet előtte 24 órán át újrafelhasználható műanyag kulacsokban tárolták.

„Megdöbbentő volt, milyen sok mindent találtunk a palackokban 24 órán át tárolt vízben! Több száz anyag volt, olyanok is, amelyeket eddig vízből nem mutattak ki, és olyanok is, amelyekről feltételezhető, hogy károsak az egészségre. Miután mosogatógépben elmostuk a palacokat, több ezerre nőtt ezen anyagok száma” – magyarázta Jan H. Christensen, környezeti analitikai kémia professzor.

Háromféle, a dán üzletekben kapható műanyagkulacsot teszteltek, vadonatújakat és használtakat egyaránt. Megvizsgálták őket gépi mosogatás előtt és után, illetve azt követően, hogy ötször átöblítették a palackokat csapvízzel. Ezt követően sima csapvizet engedtek a palackokba, majd 24 óra elteltével folyadék-kromatográf és tömegspektrométer segítségével azt vizsgálták meg, hogy hányféle összetevőt találtak a vízben.

A kutatók több mint 400, a palackból eredő anyagot, és több mint 3500 gépi mosogatószerből eredőt találtak; ezek legnagyobb része ismeretlen, s főként ismeretlen hatású. Azonban még az ismert vegyi anyagoknál is több mint 70 százalék azok részaránya, amelyek egészségügyi hatásait egyáltalán nem ismerjük. Vannak azonban jól ismerten ártalmas hatású anyagok, így a fotoiniciátorok, lágyítószerek, antioxidánsok, leválasztószerek, amelyek a műanyaggyártás során kerülnek az anyagba. Emellett kimutattak a szúnyogriasztókban használt DEET molekulákat is. Ez utóbbi a kutatók szerint a műanyag gyártása során használt lágyítószerek átalakulásával keletkezhetett.

A víz összetételét vizsgáló kromatográf a vizsgált mintákkal.
Forrás: Selina Tisler

„A palack anyagából eredő összetevők java a gépi mosogatás és a vízzel öblögetés után is megmaradt, a legtöbb mérgező összetevőt pedig a gépi mosogatást követően találtuk. Ennek feltehetően az az oka, hogy a gépi mosogatás során a felület kopik, s így több anyag szivároghat át a vízbe belőle” – tette hozzá Selina Tisler, a kutatópáros másik tagja, a Journal of Hazardous Materials szakfolyóiratban közölt tanulmány első szerzője.

A vadonatúj kulacsokból 500 különféle anyag került a vízbe még az öblögetést követően is, ezekből 100 magából a műanyagból származik. A kutatók hangsúlyozták, hogy az egyelőre nem világos, hogy ezen anyagok mekkora koncentrációban vannak jelen, így azt sem tudni, vajon károsak-e az egészségre ilyen mennyiségben. „Csupán az, hogy a vízben vannak, még nem jelenti, hogy az a víz az emberi egészséget veszélyeztető hatású. A probléma az, hogy nem tudjuk, így van-e. Alapvetően azonban nem tűnik jó ötletnek mosogatószer-maradványokat és más vegyszereket inni” – mondta Tisler.

Christensen professzor hozzátette, ő eztán inkább jó minőségű fém vagy üveg kulacsot fog használni. A kutatók szerint a probléma az, hogy nincs igazán szabályozva, miként készülhetnek ezek a palackok, és ez részben azért van így, mert nem ismerjük a felhasznált anyagok egészségre gyakorolt hatását, és ez számtalan olyan anyagra is igaz, amelyekkel az élelmiszereink, italaink kontaktusba kerülnek. Addig is, míg e tudásra szert teszünk, a kutatók abban bíznak, hogy a gyártók, amelyek a nevüket adják a termékeikhez, nagyobb gondossággal választják ki a beszállítóikat és ügyelnek arra, hogy a termék alapanyagába miféle összetevők kerülhetnek bele.

Hozzászólások

11 ezer éve összefonódott a sorsunk a birkákéval

11 ezer éve összefonódott a sorsunk a birkákéval

Az állatok háziasítása során ugyan a kutya volt az első, ám rögtön utána a juhok következtek, ezek az állatok meleg öltözettel, tejjel és hússal is ellátták az embert, de úgy tűnik, még a kultúránkat is befolyásolták.

A műtrágyázott legelőkön fele annyi a beporzó

A műtrágyázott legelőkön fele annyi a beporzó

A világ lakható területeinek közel negyede mezőgazdasági célú legelő, amelyek jelentős részét műtrágyázzák.

76 millió éves harapásnyomot találtak

76 millió éves harapásnyomot találtak

Nagyon ritkák az olyan ősmaradványok, amelyekből az egyes állatok közti kapcsolatokra, konfliktusokra derülhet fény.

Alig evett húst az Australopithecus Dél-Afrikában

Alig evett húst az Australopithecus Dél-Afrikában

Több mint 3 millió éve élt elődeink fogzománca megörökítette az egykori étrendet, amelyben nem sok hely jutott húsnak.

Kiderült, miként lett az embernek hosszú haja

Kiderült, miként lett az embernek hosszú haja

Az ember evolúciója során a testét borító szőrzet legnagyobb részt visszafejlődött, a fején azonban ezzel ellentétes folyamat zajlott: hajunk egyre hosszabbá vált.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket