Mit kellene változtatni a halfogyasztásunkon?

Jelenleg a tengerekből kifogott zsákmány egy jelentős hányadát tenyésztett halak etetéséhez használjuk.

Évtizedek óta hallunk arról, hogy miként szipolyozzuk ki a tengereket, számtalan tengeri faj vált ritkává a halászati tevékenység miatt, azonban kevés konkrét ötlet volt arra, hogy miként lehetne fenntarthatóbbá tenni ezt úgy, hogy az embereknek is elegendő hal jusson.
Egy angol kutatócsoport nemrégiben a PLOS Sustainability and Transformation szaklapban közzé tett tanulmányában kézzel fogható megoldással állt elő: ahelyett, hogy a kifogott zsákmányt megetetnénk a tenyésztett lazacokkal, e kisebb halakat kellene közvetlen emberi fogyasztásba vonni.
A tenyésztett halak iránti igény hatalmas, és a haltenyészetekben eleségként felhasznált kisebb halak 90 százaléka olyan, kiváló minőségű halból áll, amelyet egyébként az ember is elfogyaszt, mint például a szardínia (Sardina pilchardus), szardella (Engraulis australis). A kutatók azt elemezték, hogy mennyire hatékonyak a haltenyészetek a halakban található tápanyagok előállításában, ehhez kiszámították a vadon élő halakban és a tenyésztettekben található mikrotápanyagok mennyiségét. Eztán kiszámolták, mennyi kerül ezekből a tápanyagokból a haltenyészetekbe a nevelt halak táplálékaként, majd megvizsgálták, mennyit kapunk vissza belőlük a „kész” lazacokban.
Ezen adatok alapján azután modellszámításokat végeztek arról, hogy az egyes, tengeri élelmiszert előállító módszerek milyen hatékonysággal működnek, s mekkora hatékonyságúak az egyes módszerek.
Skóciai adatokat elemezve kiderült, hogy 2014-ben 460 ezer tonna tengerben kifogott halat etettek meg a haltenyészetekben, és ez végül 179 ezer tonna tenyésztett lazacot eredményezett. A takarmányként használt hal több mint háromnegyede volt emberi fogyasztásra alkalmas hal.
A modellszámítások arra vezettek, hogy a jelenleginél sokkal hatékonyabb módon el lehetne látni az embereket tengeri élelmiszerekkel, s emiatt sokkal kevesebb halat kellene kiemelni az óceánokból úgy, hogy közben több embernek jutna tengeri élelmiszer. Ehhez mindössze annyi kellene, hogy a lazactenyésztés takarmánya helyett a kifogott tengeri halakat emberi élelmiszerekként használják fel.
Jelenleg a fejlett országokban az értékes ragadozóhalak (mint a lazac) és a rákfélék számítanak a fő tengeri csemegének, a szegényebb országok lakói mindenféle halat elfogyasztanak. A fenntartható halászat érdekében az eddigi törekvések arra koncentráltak, hogy kevesebb halat emeljenek ki a tengerekből, s nem arra, hogy a kifogott halaknak mi lesz a további sorsa. Emellett ha a lazacoknak szánt zsákmány a tengerben maradna, akkor azt a helyi lakosok élelmezésében fel lehetne használni, számtalan olyan szegény régióban, ahol az élelmiszer-ellátás biztonsága egyelőre csak álom.
A kutatók úgy vélik, a lazacok és hasonló igényű halak tenyésztéséhez csakis halászati hulladékot (értsd: ember által nem elfogyasztott halfejet és hasonlókat), illetve nem a vadonban kifogott halakat szabadna felhasználni, s ezzel a tengerek is jól járnának, valamint sokkal több ember lakhatna jól egészséges, a szervezet számára szükséges mikrotápanyagokban gazdag halakkal.