Elképesztő kalandok Albániában

Erőss Zoltán biológia-kémia szakos, immár friss nyugdíjas tanár, korábban az Óbudai Gimnáziumban dolgozott. Hivatása mellett mintegy 50 éve a puhatestűeket kutatja, ezalatt majd három és fél évet a csigagyűjtemény vezetőjeként dolgozott a Magyar Természettudományi Múzeumban. A kutatóval a 45. Magyar Malakológus Találkozón, a puhatestűekkel foglalkozó szakemberek éves összejövetelén beszélgettem.

Mióta jár Albániába?
1993-tól kezdve, tehát mintegy 28 év telt el az első út óta. Azért Albániát választottam, mert akkoriban az egy terra incognita volt. Ez azt jelenti, hogy oda ember be nem léphetett évtizedeken keresztül Enver Hoxha uralma miatt. Amikor a diktátor meghalt, utána egy csigákkal foglalkozó kutató, más néven malakológus számára fantasztikus lehetőségek nyíltak meg új fajok megfigyelésére, gyűjtésére. Egy zoológusnak az az álma, hogy olyan helyeken kutathasson, ahol szinte minden ismeretlen. Ez az álom Dr. Fehér Zoltán barátommal valósult meg, vele jártunk együtt először e csodálatos országban.

Az ország csodálatos, vadregényes: olyan helyekre jutottam el, ahol még nem járt előttem senki. Ma már Albánia turisztikai látványossággá vált, de azt már kevesen tudják, hogy 25-30 évvel ezelőtt milyen állapotok uralkodtak, olykor elképesztő helyzetbe kerültünk. Először gyalog próbáltuk a távoli felfedezetlen területeket meghódítani, aztán egy ezeréves autót béreltünk, ami csoda, hogy el tudott juttatni minket a gyűjtési pontokra. Többször volt olyan, hogy este nagyon sietett a sofőr haza, a borzasztó utakon, mert félt, hogy megölnek bennünket a rablók, és ez tényleg valós veszély volt. Előfordult, hogy konkrét életveszélyben voltunk: többször ránk lőttek. Miért nem találtak el, vagy ki lőtt? Ezeket nem lehet tudni. Volt, amikor rendőri kíséretet kaptunk a kocsihoz. Olyan helyen is aludtam, ahol az autómra ráálltak még egy autóval, és bezárták a kaput is, nehogy ellopják a kocsimat. Amikor a pilótajáték miatt fél Albánia minden pénzét elveszítette, egy kisgyerek ugrott elém az úton, hogy a sérülése miatt a családja majd pénzhez jusson. Szerencsére jó reflexszel megúsztam. Előfordult, hogy az éjszaka folyamán fegyverropogásra ébredtünk, és menekültünk.
De szeretnék jót is mondani, bár a hosszas elzártság után, abban az időben, az első látogatásaink idején az ott élő emberek eléggé barátságtalanok voltak. Ahogy elhagytuk Albániát, mindig nagyon örültünk, hogy megúsztuk ezt az utat is – volt vagy 14 -, hogy végre nincs az a hatalmas feszültség, hogy mi történik másnap, mi történik öt perc múlva. De ahogy hazaértünk Budapestre, már megdobbant a szívünk, hogy mikor mehetnénk vissza. Ez egy ilyen ország. Talán még nálam is többet tudnak erről a rejtélyes balkáni csodáról Dr. Barina Zoltán botanikus és más zoológusok a Magyar Természettudományi Múzeumból. Ők a mi példánkat követték és voltak páran, aki még nálunk is többször jutottak el Albániába, ugyanilyen komoly eredményeket értek el. Lassan az évtizedek alatt megismertük az országot; aztán ahogy egyre könnyebb volt utazni, egyre érdekesebb fajokat találtunk.
Milyen csigákat vizsgáltak?
Egy idő után már tudtuk, hogy hol és milyen fajokat keressünk. Teljesen új dolgokba vágtunk bele: például az addig innen teljesen ismeretlen szubterrán fajokat kezdtük kutatni. Ezek mélyen a sziklarepedésekben élnek, és csak az üres héjakat hozza ki a víz.
A másik viszonylag új kutatás, ami számos új fajt eredményezett, az a forráscsigák vizsgálata: ezek a fajok nem a forrásban találhatók, a köveken, hanem a mélyen, az emberi szem számára elérhetetlen mélységben, rejtetten élnek a források mélyén. A Jozef Grego barátom által kidolgozott új kutatási módszer, melynek segítségével az üres héjak mellett végre tudtunk már találni élő példányokat is – ezeken tudtunk genetikai vizsgálatokat végezni , és így számos új fajt leírhattunk.

Hány ilyen fajt találtak?
Szerintem száz fölötti a munkásságunk eredménye. Vannak orsócsigák, Clausiliidae a család latin neve. Vannak egész apró fajok, melyeket szabad szemmel nem nagyon látni, de írtunk le nagyobb, több centis fajokat is. Szóval kutatásaink során ún. mindenevőkké váltunk. Idővel többen is csatlakoztak hozzánk, legalább 5-7 csigász kolléga dolgozott egy csapatként. Nagyon sok rovarász is velünk tartott, ők ugyanilyen élményeket tudtak megélni.
Mi jellemezte a tudományos életet Albániában a kommunista időszakban?
Tudományos élet alig volt. Egyetlen csigász volt az országban, aki olyan hiányos tudású volt, hogy nem is lehetett vele megbeszélni dolgokat, mert nem ismerte a saját országának a faunáját. Persze csak oroszul és albánul tudott, és amikor elmeséltük neki, hogy hol találtunk egy érdekes fajt, ami új volt Albániára nézve, már másnap kiküldte a fiát oda, aki megtalálta és le is közölte. Tehát csak ennyit a korrektségéről.
Nyilván van ott is egyetem. A fentiek csak a csigákra érvényesek, vagy úgy általában az ottani tudományos életre?
Régen nagyon alacsony szintű volt a kutatás, de ma ez a kicsi ország rendkívül nagy léptekkel halad mindenben. A főváros, Tirana egy apró város volt, ma egy hatalmas, virágzó város, megtriplázódott az ott élő emberek száma. De ma is érdemes menni, mert ha ügyes az ember, még ma is találhat érdekességeket a hegyvidéki területeken, bár szinte az egész ország hegyvidéki. Idén is készülök, mert mindig örömmel megyek Albániába.
Az interjút készítette: Bajomi Bálint, bajomi.eu.