Megvan az ötezredik exobolygó
Az elmúlt 30 évben komoly eredményeket értek el az exobolygók kutatásában, a legújabb űreszközök viszont újabb előrelépéseket fognak hozni.
A NASA szerint már több mint ötezer exobolygót fedeztünk fel. A Naprendszeren kívüli bolygók kutatása 30 éve kezdődött, a munkában az űrhivatal űrtávcsövei fontos megfigyelést végeznek.
2022. március 21-én újabb 65 objektumot vittek be a NASA Exobolygó Archívumába. Ebben olyan exobolygókat jegyeznek, amelyeket független szakértők által ellenőrzött tanulmányokban írtak le, és amelyeknek létezését különböző módszerekkel bizonyították.
Az eddig ismert égitestek között a kis kőzetbolygóktól a hatalmas gázóriásokig változatos objektumokat találni. Olyan bolygók is akadnak, amelyek kettős csillagrendszerben vagy egy fehér törpe körül keringenek. Jessie Christiansen, az archívum tudományos vezetője szerint minden egyes objektum egy-egy új világ.
Az exobolygók kutatása 1992-ben indult meg, azóta látványos eredményeket értek el a szakértők. Feladat ugyanakkor van még bőven: a becslések alapján csak a Tejútrendszerben több száz milliárd bolygó lehet, eddig pedig szinte csak a Naprendszer közelében találtak égitesteket.
Ahogy fejlődnek az űrteleszkópok, úgy válik egyszerűbbé az exobolygók észlelése, illetve vizsgálata. A 2021 végén elindított James Webb-űrtávcső komoly fordulatot fog hozni az exobolygók kutatásában, segítségével a csillagászok még az objektumok légkörét is tanulmányozhatják majd. 2027-ben a Nancy Grace Roman-űrteleszkópot, 2029-ben pedig az Európai Űrügynökség ARIEL elnevezésű űrtávcsövét is fel fogják bocsátani.
Az idegen világok atmoszférájának elemzése azért is fontos, mert a vizsgálatokkal akár a biológiára utaló anyagokat is észlelni lehet. Alexander Wolszczan, a Pennsylvaniai Állami Egyetem munkatársa és az első exobolygók egyik felfedezője szerint elkerülhetetlen, hogy idővel valamiféle életre bukkanjunk.