Erre lehetett jó a T. rex rövidke karja

A Tyrannosaurus rex ikonikus őslény, ám minden félelmetes tulajdonsága ellenére viccesen apró karokkal rendelkezett, amelynek szerepéről hosszú ideje zajlanak a találgatások. Kevin Padian professzor, akit számtalan dinoszauruszokról szóló ismeretterjesztő mű szerzőjeként ismer a világ, nemrégiben egy új elmélettel állt elő. Az Acta Palaeontologica Polonica szakfolyóiratban ismertetett elképzelése szerint az apró karok a T. rex és a hozzá hasonló ragadozók közös táplálkozása során játszottak szerepet.

A kutató újszerű megközelítéssel kezelte a kérdést: nem azt vizsgálta, miért váltak ilyen kicsivé az evolúció során, hanem azt, hogy az ilyen apró kar miben jelenthetett előnyt az állatok számára, mire használhatta gyakorlatilag. A kutató a tanulmányban számos korábbi elképzelést végigjárt, például azt, hogy a párzás során használhatta-e a T. rex a karjait, vagy épp a zsákmánya leszorításához lehetett jó, ám ezek az elképzelések kivihetetlennek vagy épp észszerűtlennek tűntek.

Ha azonban azt feltételezzük számos ma élő ragadozó stratégiája alapján, hogy egyszerűbb és kockázatmentesebb a mások által elejtett zsákmányt ellopni, mint vadászni, akkor a T. rex életmódjáról is más kép rajzolódik ki: jelentős szerep jutott ebben a dögevésnek. Ez pedig együtt járhatott azzal is, ami ma is jellemzi a hasonló táplálkozást, a T. rex csoportban, közösen fogyaszthatta el táplálékát. Ez esetben viszont kimondottan előnyös volt a rövid kar, ugyanis így a dög habzsolása közben nem kerülhetett véletlenül egy másik T. rex szájába!

Számos lelőhelyen bukkantak fiatal T. rex maradványokra csoportokban. Bár ez egy esetnél még nem volna különösebben érdekes, de több helyszín esetében már elárulhat valamit arról, hogy ez talán nem véletlen, hanem az állatok valamilyen közös tevékenységéhez köthető. Valószínű, hogy legalább a fiatalok csapatban vadászhattak, s ezután természetesen a zsákmányt is együtt ették meg.

Ahogy a csoportosan táplálkozó krokodilok vagy varánuszok esetén ma sem ritkák a véletlen vagy épp szándékos harapások fajtársaikon, úgy ez a T. rex idején is hasonló lehetett a kutató szerint. Az ilyen sérülések súlyos következményekkel is járhattak, elfertőződhettek, elpusztítva magát az állatot is.

Az elmélet előnye, hogy ellenőrizni is lehetne, mégpedig az ősmaradványokon lévő harapásnyomok szisztematikus összehasonlításával. Ha az aprócska karokon kevés harapásnyom van, ez támogatná az elméletet Padian szerint. Eddig azonban még igen hosszú az út, de ez az elmélet is bekerült a többi, hasonló kérdést tárgyaló elképzelés közé, ámbátor az ellenőrizhető volta kiemeli azok közül. Már csak néhány ráérő paleontológusra lenne szükség, akik megvizsgálják és összehasonlítják a zsarnokgyíkok sebesüléseit.