Milyen lesz az új arecibói üzenet?
1974-ben a valaha volt legerősebb rádióadást sugározta az Arecibói Obszervatórium, amely egy kódolt üzenetet tartalmazott arról, hogy mi emberek itt vagyunk a Földön.
Az arecibói üzenet néven ismert jelet Carl Sagan és Frank Drake tervezte meg, s mind a mai napig ez a legismertebb próbálkozásunk arra, hogy feltételezett idegen intelligenciáknak üzenjünk. Ezen kívül még a Pioneer plakettek és a Voyager űrszondákon elhelyezett aranylemezek, illetve egy magánkezdeményezésre kétszer elküldött rádiójel szolgálta még a távoli intelligenciák felé irányult üzenetküldést.
Nemrégiben a NASA JPL egy kutatója, Jonathat H. Jiang vezetésével egy jeles összetételű nemzetközi csoport új „arecibói üzenetet” tervezett, amelyet a Galaxis világítótornya (BITG) névvel illetnek a kutatók. Az elgondolásuk részleteit ismertető tanulmányt az arXiv preprint szerveren olvashatjuk.
Milyen is ez az új üzenet? 13 részből áll, amelyek összesen 25500 bájt adatot tartalmaznak, és majd a kínai Ötszáz Méteres Rádióteleszkóp (FAST) illetve a SETI Intézet kaliforniai Allen Teleszkóphálózata fogja sugározni a jelet. Míg az eredeti arecibói üzenetet az M13 gömbhalmaz felé küldték, most egy 13 ezer fényév sugarú, a galaxisunk középpontja felé eső régió lesz a célpont. Az üzenet tervezői korábbi tanulmányukban jutottak arra, hogy e területen lehet esélye egy idegen civilizációnak, amely képes lehet venni a jelünket.
Az új üzenet tartalmaz egyes részeket minden eddigi hasonlóból, s ugyanazon a matematikai módszeren alapul, mint az eredeti arecibói üzenet. Mind a kezdetén, mind a tartalom után, a legvégén prímszámok sorát sugározzák majd, hogy ezek révén felismerhető legyen az üzenet volta, azaz feltűnjön, hogy nem egy random elektromágneses sugárzásról van szó.
A tartalomban kódolt információk szerepelnek, mint számok, kémiai elemek, részecskefizikai adatok, a DNS szerkezete, a Föld térképe és összetétele, az óceánok és a légkör jellemzői, az ember ábrázolása, a hidrogénatom spektruma, a Naprendszer felépítése, stb. Emellett, nem utolsósorban a velünk való kommunikációs frekvenciát is közli az üzenet. Az eredeti arecibói üzenethez képest eltérés, hogy ebbe egy olyan jelet is beépítettek, amely a sorok tördelését jelzi, s ezzel rugalmasabbá válik mind az üzenetbe építhető tartalom, mind a dekódolása, ha egy esetleges intelligens civilizáció veszi majd. Az üzenet egy (az Univerzum korához viszonyított) idő- és helybélyegzőt is kap, amelyek alapján kiszámolható, hogy honnan és mikor küldtük az üzenetet.
Sokan úgy vélik, nem helyes árulkodó üzenetet küldeni magunkról, ám a kutatók erre egyszerűen azzal feleltek, hogy hiszen már régóta tesszük ezt, ám nem tervezetten, ráadásul úgy, hogy az távolról sem a legjobb fényben tünteti fel az emberiséget. Rádió- és tévéadásaink táguló buborékként veszik körbe otthonunkat, s ezek jeleiből egy idegen civilizáció képviselője könnyen megismerheti például a háborúinkat, vagy más gyengeségeinket.
A kutatók azt gondolják, sokkal jobb egy bárki által megismerhető, sőt, megtárgyalható tartalmú üzenet, mint egy olyan, amelyet titokban tartva elküldhet egy hatalom anélkül, hogy a Földön bárki véleményét kikérte volna. Egy jól megválasztott üzenet elküldése pedig talán még inspirálhatja is az emberiséget egy békésebb, fenntartható életmódra.
Mivel az Arecibói Obszervatórium 2020-as végzetét követően nincs másik rádióteleszkóp, amely vételen túl megfelelő erősségű adásra is képes volna, ahhoz, hogy az új üzenetet elküldhessük, azonban még a kiválasztandó rádióteleszkópot sugárzó egységgel is fel kell szerelni – ez nem kis feladat.