Háziméhek a nyomozók szolgálatában

Egy új kutatás azon dolgozik, hogy a háziméhek segítségével meg lehessen találni az elrejtett holttesteket.

A George Mason Egyetem kutatói különös kísérletbe fogtak: a törvényszéki kutató- és kiképző laborjuk és a háziméh kutató központjuk közös munkával igyekszik hozzájárulni a törvényszéki kutatásokhoz. Egy ambiciózus projekt keretében azt szeretnék kideríteni, hogy a háziméhek termelte méz segítségével ki lehet-e mutatni, hogy valahol egy emberi testet ástak el.
„A törvényszéki munka az esetek megoldására törekszik. A kültéri bűnügyi helyszínek viszont mindig is kihívások elé állították a nyomozókat, főként, ha az emberi maradványok helyét kellett meghatározni. A kutatás lehetővé teszi, hogy a méhek, a méhészetekben, vagy a vadonban észlelt aktivitásukon keresztül, valamint a fehérjéik elemzésével elvezethetnek minket az emberi maradványokhoz. A méhek ezekben az esetekben új partnereink lesznek a bűnüldözésben, ez pedig nagyszerű tudományos eredmény” – magyarázta Mary Ellen O’Toole törvényszéki kutató, volt FBI szakértő.
A mézben lévő fehérjék tükrözik azt, mit ettek a méhek, s kémiai elemzések révén korábban például a rovarölő szereket mutatták ki a mézből, s ezzel meg lehetett határozni, hogy a méh által bejárt területen milyen szereket alkalmaztak. O’Toole csapata úgy véli, hogy az emberi test lebomlása során keletkező szerves illóanyagok hasonlóan beépülnek a mézbe, s ennek segítségével hatalmas munkát lehet megtakarítani a holttestek keresése során.
Ehhez arra lesz szükség, hogy meg tudják különböztetni az emberi eredetű szerves illóanyagokat és az állati tetemekből eredőket. A feltételezést a kutatók arra alapozzák, hogy a virágzó növények magukba építik a talajból eredő szerves illóanyagokat, mielőtt a méhek táplálkoznának a virágokon.
A kutatóközponthoz tartozó 5 hektáros erdős területen az elmúlt ősszel évelő, méhcsalogató virágokat ültettek el a szakemberek, amelyek közelében aztán emberi maradványokat is elástak, tavasszal pedig egynyáriakat is ültetnek még ki. A területen különböző helyekre fogják a méhkaptárakat kihelyezni, és a mézek vizsgálatával majd kiderítik, hogy valóban nagy bizonyossággal megállapítható-e, ha a méhek olyan helyről gyűjtöttek élelmet, ahol emberi tetem található, ahogyan a szakemberek remélik.
A George Mason Egyetem 2021-ben megnyílt törvényszéki kutatóközpontja egy a világ nyolc olyan intézménye közül, ahol kültéren gyakorolhatnak és kutathatnak a törvényszéki szakemberek, olyan emberi maradványok segítségével, amelyeket egykori tulajdonosuk kutatási célokra felajánlott.