Irén, Írisz, Lúcia2025. március 25., kedd
Tudomány

A KOKI kutatóinak felfedezése segítheti az idegrendszeri betegségek gyógyítását (X)

2022.04.12.NG
National Geographic Magyarország

Az ELKH Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) Dénes Ádám által vezetett Lendület Neuroimmunológia Kutatócsoportja elsőként tárta fel a mikroglia sejtek szerepét az agyi keringés és a neurovaszkuláris csatolás szabályozásában.

Forrás: KOKI

 

A felfedezés meghatározó jelentőségű az idegrendszeri betegségek – mint például a stroke, az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, az epilepszia és a demencia – hátterében gyakran meghúzódó agyi keringési zavarok mechanizmusainak megértése szempontjából is. A kutatás eredményeit bemutató tanulmány a Journal of Experimental Medicine című rangos nemzetközi folyóiratban jelent meg.

A mikrogliát elsősorban az agy legfontosabb immunkompetens sejttípusaként, valamint az agyi gyulladásos folyamatok fő szabályozójaként ismeri a tudományos közösség. Megváltozott aktivitása olyan betegségek kialakulásában játszik aktív szerepet, mint a stroke, az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, az epilepszia, a demencia vagy az amiotrófiás laterális szklerózis (ALS). A mikroglia fiziológiás és patológiás szerepének vizsgálata népszerű, intenzíven fejlődő kutatási terület. Ennek köszönhetően a kutatócsoport jelentős tudásanyaggal rendelkezik a mikroglia-idegsejt kapcsolatok terén, a témában több nemzetközileg is nagy figyelmet kapott közleményt jegyeznek. Ezzel szemben a mikroglia kapcsolatáról az agyi erekkel és keringéssel jóval kevesebb ismeret áll rendelkezésre, jóllehet a mikroglia sejtek az agyi erek gyulladásos változásait vagy sérülését rendkívül korán érzékelik, és feltételezhető volt ezen sejtek aktív, támogató szerepe egyes agyi érhálózatot érintő folyamatok terén is.

a: Agykérgi érhálózat (zöld) in vivo két-foton mikroszkópiával készített 3D rekonstrukciója. A mikroglia (piros) sejtek az érhálózat valamennyi szakaszával funkcionális kapcsolatban vannak.
b: A mikroglia és az endothelium sejtek között kialakuló specifikus anatómiai kapcsolat nagy felbontású elektron tomográfiás képe.
c: Hiperkapnia-indukálta vazodilatáció során in vivo két-foton mikroszkópiával készített felvételek kontroll és diszfunkcionális mikrogliával (P2Y12R KO) rendelkező állatokból. (Pirossal az éppen dilatáló agyi ér látható.)
d: Ismételt, tranziens egyoldali Arteria Carotis Communis okklúzió során tapasztalt csökkent agyi perfúzió mikroglia depletált és kontroll állatokban Laser Speckle Contrast képalkotással.
Forrás: KOKI

A Dénes Ádám és munkatársai, köztük Császár Eszter és Lénárt Nikolett kiemelkedő hozzájárulásával megvalósított kutatási program során számos in vivo (szervezeten belüli) képalkotó és non-invazív módszert, nagy felbontású molekuláris anatómiai technikákat és in vitro (szervezeten kívüli, laboratóriumi) képalkotó vizsgálatokat egyaránt alkalmaztak. A kutatók a sokoldalú megközelítés segítségével igazolták a mikroglia alapvető szerepét a neurovaszkuláris csatolás (az idegsejtek aktivitásának növekedésére válaszul kialakuló lokális keringésfokozódás), a hiperkapnia-indukálta vazodilatáció (a magas szén-dioxid-szint hatására kialakuló értágulat) és az agyi keringés zavaraihoz történő adaptáció során. Az eredmények alapját a mikroglia, az idegsejtek és a neurovaszkuláris egység vérkeringés-szabályozásban szerepet játszó sejtjei között most feltárt speciális, dinamikusan változó anatómiai kapcsolatok teremtik meg. A felfedezés jelentőségét jól mutatja, hogy a mikroglia megváltozott aktivitása, a csökkent agyi keringés, valamint a neurovaszkuláris csatolás károsodása a fent említett gyakori idegrendszeri kórképek esetén megelőzi a neurológiai tünetek kialakulását.

Az eredmények egyben igazolták, hogy a mikroglia sejtek működési zavara az erekkel és a keringésszabályozásban részt vevő sejtekkel kialakított komplex kapcsolatok megváltozása révén befolyásolja az agyi vérkeringést. A felfedezésnek komoly klinikai jelentősége lehet, többek között a mikroglia megváltozott aktivitása az agyi keringés szabályozása vagy az agyi keringési zavarokhoz történő alkalmazkodás befolyásolása révén hatást gyakorolhat a demencia, a stroke vagy az átmeneti ischémiás roham (TIA) klinikai kimenetelére, különösen a rizikófaktorokkal érintett (carotis stenosis, aneurisma, magas vérnyomás, krónikus vaszkuláris gyulladás) betegcsoportok esetében. Hasonló interakciók révén a mikroglia hozzájárulhat a cerebrális ischémiát követő keringési elégtelenséghez vagy a subarachnoidealis vérzés (haemorrhagia) következtében kialakuló érgörcshöz (vazospazmus) is.

A mikrogliát tehát a fiziológiás és patológiás agyi keringésben meghatározó szerepet játszó sejttípusnak tekinthetjük, működésének alaposabb megismerése számos neurológiai betegség terápiájának kidolgozásához nyújthat segítséget.

További friss tudományos hírekért látogass el az ELKH weboldalára!

 

Hozzászólások

Megváltozik az agy az okostelefon-elvonástól

Megváltozik az agy az okostelefon-elvonástól

Az okostelefonok sok ember életének szerves részévé váltak, mintegy az emberi test kiterjesztéseként lehet őket értelmezni, és egészen elmosódott az a határ, amely a telefonhasználatot és a telefonfüggőséget elválasztja.

Így élték túl egyes állatok a legnagyobb kihalási hullámot

Így élték túl egyes állatok a legnagyobb kihalási hullámot

A perm időszak végén, mintegy 252 millió évvel ezelőtt játszódott le a bolygó legnagyobb kihalási hulláma, amelyet a kétéltűek ősi rokonai képesek voltak átvészelni.

Távolról érkezett az első athéni ezüstpénzek anyaga

Távolról érkezett az első athéni ezüstpénzek anyaga

A Peiszisztratosz athéni türannosz uralma idején készült ezüstpénzek az első érmék az ókori athéni világból, a hozzájuk használt ezüst eredetére derült fény.

Így segítenek a magyar horgászok a kutatóknak

Így segítenek a magyar horgászok a kutatóknak

Vajon mennyire ismerik a köröttük lévő élővilágot a pecások?

Koszosabb űrállomások segíthetik az űrhajósok egészségét

Koszosabb űrállomások segíthetik az űrhajósok egészségét

Az űrhajósok gyakran szenvednek az immunrendszer problémái okozta egészségügyi gondoktól, egy új kutatás arra jutott, hogy egyszerűen túl tiszta környezetben élnek.

National Geographic 2025. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket