Gyorsulásmérővel a hótakaró nyomában

Nem mindegy, hogy a lehulló hó mekkora része éri el a talajt, és mennyi akad fenn a fákon, ez ugyanis befolyásolja a tavaszi olvadás és a nyári víztartalék mennyiségét.

Régóta igyekeznek a szakemberek kiszámítani, hogy az erdők miként befolyásolják, mennyi hó jut a talajra, de nagyok a különbségek, egyes fenyveseknél például akár a lehulló hó közel felét is megfoghatják a fák. A fákon fennakadt hó könnyebben elpárolog, illetve szublimál, vagyis a lehullott csapadék egy jelentős része nem kerül be a helyszín víztartalékaiba.
No de miként lehet megmérni, hogy mennyi hó is akad fenn egyes erdők fáin? Egy nemrégiben, a Water Resources Research szakfolyóiratban közzé tett tanulmány szerint ehhez kiváló eszköz lehet a gyorsulásmérő. Az EOS földtudományi hírportál beszámolója szerint e módon lehet mérni azt a fák kilengése révén, hogy mekkora hóteherrel kell megbirkózniuk.
Gyorsulásmérőt rengeteg vizsgálathoz használnak, fák esetében az eső mérésére is, de most először vetették be a hó mennyiségének mérésére. A gyorsulásmérő képes megmérni azt, hogy mennyire lengenek ki a fák a szélben, ez pedig attól is függ, mekkora teher van rajtuk, vagyis mennyi a hó, sőt, az is befolyásolja, hogy a fa fagyott vagy sem.
A kutatók egy Colorado államban lévő ökológiai kutatóközpont kísérleti fenyvesében végeztek méréseket, illetve itt kalibrálták a gyorsulásmérőiket. Ehhez a fákra köveket aggattak, így imitálva a hótakarót, majd kötél segítségével megrázták a fákat. Mivel ezt különböző tömegű kő-csomagokkal végezték el, kiderült, hogy egyes „hómennyiségekre” milyen ingással válaszolt a fa. Később, 2014-2020 között a téli időszakokban a fákra erősített gyorsulásmérők adták az adatokat, s emellett videokamerákon is figyelték a fákat, miközben hóviharok járták a régiót.
A mérésekből kiderült, hogy a hóval terhelt fák lassabban ringatóztak, s ennek mértéke alapján a kutatók igyekeztek minél pontosabban meghatározni a fákra rakódott hó mennyiségét. Bár a precíz mennyiségi meghatározáshoz még további, különféle fafajokon elvégzett mérésekre lesz szükség, a módszer olcsó, egyszerű és anélkül képes mérni, hogy a fáknak ártana. Különösen olyan helyszíneken lesz igen hasznos, amelyek nehezen megközelíthetőek, s e gyorsulásmérők segítségével a tomboló hóviharok és a víz körforgása közti összefüggéseket is alaposabban megérthetik majd a szakemberek.