A cél a biztonságos autózás volt, ám az eredmény kontraproduktív lett
Az elrettentőnek szánt út menti üzenet az eredeti céljával ellentétes eredményeket hozott.
A közlekedési balesetek nagy számát sokféle módon próbálják csökkenteni, többek közt olyan kampányokkal is, amikor a halálos balesetek számát az utak mentén információs táblákon jelzik. Az eredeti elgondolás e kampányok mögött az volt, hogy a figyelemfelkeltő adatok hatására óvatosabbá válnak az autóvezetők, s így csökkenni fog a balesetek száma.
Azonban, amint azt egy új felmérés jelzi, a hatás korántsem ez lett. A Minnesotai Egyetem és a Torontói Egyetem kutatói egy országúti baleset-megelőzési kampány eredményének kiértékelésekor megdöbbentő adatokat találtak: a balesetek száma növekedett az adatok megjelenítésével. Az eredményeket a Science hasábjain tették közzé a szakemberek.
Texas államban a baleset-megelőzési kampányban minden hónap egy-egy hetében az útinformációs kijelzőkön az állam halálos közlekedési baleseteinek számát jelenítették meg. A kutatók azt vizsgálták meg, hogy ezeknek az időszakoknak milyen volt a baleseti statisztikája, vagyis milyen hatásfokú volt az autósok számára kiírt üzenetnek. Mivel miden hónapban csak egy hétig voltak kinn az üzenetek, ezért össze lehetett hasonlítani a többi hét adataival is. A kutatók a kampány előtti évek adatait is hozzávették a vizsgálati időszakhoz, további összehasonlításként.
Mik voltak a legfőbb tanulságok?
- több baleset történt azokon a heteken, amikor kinn volt az út mentén az üzenet
- a kijelzőket követő kb. 10 kilométeres útszakaszon 4,5 százalékkal nőtt a balesetek száma (legjobban az első kilométeren)
- az adatok alapján kb. 2600 plusz balesetet okoztak a kijelzők, és 16 fővel több veszítette így életét Texas útjain
- az ilyen direkt üzenetek túlterhelik az autós kognitív képességeit és ideiglenesen kevesebb figyelmet tudnak így az útnak, a közlekedési viszonyoknak szentelni.
Az is kiderült, hogy minél nagyobbak voltak a számadatok az információs táblákon, annál fokozottabb volt ez a negatív következmény, és hasonló hatása volt annak, ha több egymás utáni információs tábla mellett vitt az út, vagy a nagyobb volt a forgalom, illetve komplexebb az út jellege. Azok a balesetek gyarapodtak, amelyek több járművet érintettek, ám azok, amik csak egyet (pl. kisodródik valaki az útról) már nem növekedtek. A hatás nem változott a kampányok évei alatt, vagyis nem szoktak hozzá az üzenethez az autósok, ám, amikor nem volt kinn az üzenet, akkor nem lehetett fennmaradó utóhatást észlelni.
„Talán hasznosabb volna, ha olyan helyzetekben érné el az üzenet az autóvezetőket, például, amikor egy kereszteződésben mindenképp meg kell állniuk, így vezetés közben a figyelmük továbbra is az útra összpontosulhatna” – tette hozzá Joshua Madsen, a kutatás egyik résztvevője.
Más kutatásokból már nyilvánvalóvá vált, hogy az olyan üzenetek, amik az útviszonyokra utalnak (pl. csúszásveszély, köd) elérik a céljukat, ám az általános jellegűek (mint ez a baleseti is) viszont nem.