Ez a fiú még csak 13 éves, de hamarosan diplomázhat

Anyja szerint Elliott nem sokban különbözik a többi gyerektől.

Rövidesen megszerezheti egyetemi diplomáját egy 13 éves minnesotai fiú – számol be az AP News. A tinédzser fő szakja fizika, a minorja pedig matematika.
Elliott Tanner tanulmányi átlaga 3,78 a Minnesotai Egyetemen, amit a felnőttek többsége is megirigyelne. A tanulás mellett egy intézményi kutatásban is részt vesz, és társainak is segít a felkészülésben. A fiú a jövőben nagy energiájú fizikával akar foglalkozni, végső célja pedig az, hogy visszatérjen az egyetemre oktatni és kutatni. Elliott régóta rajong a fizikáért.
Michelle Tanner, a fiú anyja szerint gyermeke háromévesen kezdett el olvasni, illetve matematikával foglalkozni. Elliott néhány éven át otthon tanult, két év alatt elvégzett egy speciális középiskolai tantervet, majd kilencévesen belevágott főiskolai tanulmányaiba. Sokan úgy hiszik, hogy a fiú tanulmányai miatt elveszti a gyermekkorát, anyja szerint viszont valójában csak annyiban különbözik Elliott a többi gyerektől, hogy másik épületbe jár iskolába.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Elliott rövidesen megszerezheti diplomáját, a Minnesotai Egyetemen pedig felvételt nyert PhD-képzésre, a helyzet ugyanakkor nem egyszerű. A szülei jelenleg azt próbálják kitalálni, hogy miként finanszírozzák további tanulmányait. Próbálkoztak már különböző ösztöndíjakkal és kölcsönökkel, de egyelőre nem jártak sikerrel.