Csaba, Mária2022. július 06., szerda
Tudomány

Meghosszabbítják az OSIRIS-Rex űrszonda működését

National Geographic Magyarország

A Bennu kisbolygóról mintával hazafelé tartó NASA-szonda hamarosan új feladatot és új nevet is kap.

OSIRIS-APEX, fantáziarajt
Forrás: University of Arizona / Heather Roper

 

A küldetését eddig igen sikeresen teljesítő űrszonda 2023 szeptemberében érkezik bolygónk közelébe, s ekkor a Bennu felszínéről gyűjtött kőzetmintát tartalmazó kapszulája fékezőernyő segítségével egy utahi katonai területen landol majd. Azonban, amint arról a NASA nemrégiben döntött, az űrszonda küldetése ezzel még nem ér véget, s erről a szondát irányító Arizonai Egyetem számolt be.
A szonda megújított küldetésének új tudományos vezetője az egyetem szakembere, Dr. Daniella DellaGiustina kisbolygó-geofizikus lesz, aki pillanatnyilag helyettes vezetőként dolgozik a küldetésen. A szonda új elnevezést is kap, amely a meghosszabbított küldetés profilja miatt OSIRIS-APEX lesz, az APEX rész az Apophis kisbolygó vizsgálatára (Apophis Explorer) utal.

Az irányító csapat a Bennu mintájának hazaszállítása után kettéválik, egyik része a minta vizsgálatával foglalkozik tovább, és a mostani vezető Dr. Dante Lauretta viszi tovább, a másik része pedig a meghosszabbított küldetést irányítja. Ez utóbbit vezeti majd Dr. DellaGiustina, aki 2005-ben még egyszerű egyetemi hallgatóként került az akkor még tervezési fázisban lévő OSIRIS-küldetés csapatába.

Az Apophis 3D modellje, amely radarmérés alapján készült.
Forrás: UArizona/JPL/Arecibo

Az Apophis kisbolygót talán nem kell már bemutatni, hisz felfedezésekor elég nagy hírnévre tett szert azzal, hogy az akkori pályaszámítások alapján nem volt esélytelen, hogy a Földnek ütközzön – bár az újabb és sokkal pontosabb adatok szerint erre biztosan nem kerül sor a következő száz évben, az égitesten azért több okból is rajta kell tartani a szemünket. E célt szolgálja az OSIRIS-APEX új küldetésprofilja.
Miután felmerült a küldetés meghosszabbításának lehetősége, az irányító csapat gondos előkészületek során választotta ki a lehetséges második célpontok közül az Apophis kisbolygót, amely 2029-ben halad majd el a Föld közelében. A szonda 200 millió dolláros kiegészítő költségvetésének köszönhetően 18 hónapon át vizsgálhatja majd ezt az égitestet ebben az időszakban.

A Bennu mintájának kézbesítését követő hónapban végzik el azokat a pályamódosításokat, amelyekkel a szonda később majd eléri az újabb célpontját. A szonda megközelíti az Apophis-t, pályára áll körülötte, a felszínéhez közel ereszkedik – vagyis azt ismétli meg, mintavétel nélkül, amit a Bennu esetében is tett. A kisbolygó felszínét a hajtóműve fúvókájával kissé lesöpri majd, s ezzel feltárulhat az Apophis felszín alatti, az űr hatásai által kevésbé átalakított regolitja.
Emellett azt is pontosabban vizsgálhatják majd, hogy miként hat a kisbolygóra a Föld gravitációja, például elszabadulnak-e a felszínéről egyes kisebb kövek, és az összetételéről is pontosabb adatokat gyűjt a szonda. Az Apophis, amely a Bennuhoz nagyjából hasonló méretű, ám eltérő színképű, s ennek okán eltérő összetételű is, és remélhetőleg a szonda segítségével számos részlet is feltárul majd róla. Az irányítók nem zárták ki annak a lehetőségét sem, hogy a szonda leszálljon az Apophis felszínén, sőt, ha még mindig üzemel és marad üzemanyaga is, akkor akár egy harmadik kisbolygót is kereshetnek újabb vizsgálati célpontjául.

Hozzászólások

Só helyett enyhe áramütés?

Só helyett enyhe áramütés?

A túlzott sófogyasztás még mindig probléma világszerte, mintegy 2,5 millió haláleset köthető hozzá, azonban egy új, egészen merész ötlet segíthet megoldani.

Betonkolosszus a zöldben

Betonkolosszus a zöldben

Zalotay Elemér 1968-ban elkészült szputnyikfigyelője a szó szoros értelmében ugyan nem mondható tájsebnek, de betontömegével enyhén szólva kirí természeti környezetéből. Már zömök külseje is különleges; hát még a belseje!

Ukrajna éjszakai fényeinek változása

Ukrajna éjszakai fényeinek változása

Az elmúlt hónapok háborúja során Ukrajna éjszakai fényei, amelyeket műholdakról jól lehet érzékelni, sokat változtak.

A madaraktól eredhetnek az emlősök tetvei

A madaraktól eredhetnek az emlősök tetvei

Szeretjük őket vagy sem, a tetvek az élet velejárói az állatok számára, legalább 90 millió éve.

Holdkutatás az Etnán

Holdkutatás az Etnán

A robotok olyan helyekre juthatnak el, ahova az ember nem, legyen szó a földi vagy a holdi körülményekről.

National Geographic 2022. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket