Júlia, Rita, Emil2022. május 22., vasárnap
Tudomány

A génmódosítás technikáját vetették be egy szúnyoggyérítő teszten

National Geographic Magyarország

Az USA Florida államának déli részén az életveszélyes betegségeket terjesztő szúnyogfajjal végeztek terepi kísérletet.

Egyiptomi csípőszúnyog
Forrás: inaturalist

Az egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) nőstény egyedei felelnek az állam összes, szúnyogok terjesztette emberi fertőzéséért, mint például a dengue-láz, a Zika, vagy a sárgaláz. Ahhoz, hogy ezeket a fertőzéseket megállítsák, nem szükséges az ökológiai szempontból fontos helyi szúnyogokat kiirtani, elegendő a terjesztő fajt, amely mindössze 4 százaléka az össz szúnyognépességnek – no de hogy válogatják le őket?

Ebben jelent segítséget a génmódosítás, amelyről a Smithsonian Magazine számolt be. Egy oxfordi biotechnológiai cég, az Oxitech állította elő azokat a génmódosított hím szúnyogokat, amelyek utódai, amennyiben nőstényként fogantak, a módosított génjük miatt még lárvakorukban elpusztulnak. Ahogy egyre kevesebb nőstény szúnyog tud emiatt kikelni, úgy apránként elfogy e faj népessége. E módosított szúnyogokkal már végeztek terepi teszteket Brazília, Malajzia, Panama, illetve a Cayman-szigetek területén, az USA-ban 10 éves engedélyezési eljárás után, most vált lehetővé.

A floridai kísérletben a génmódosított hímeket meghatározott területeken engedték szabadon, abban bízva, hogy azok a vadon élő nőstényekkel párosodva a következő generációban már érezhető hatást érnek el. Ellenőrzésként a szakemberek visszafogással győződtek meg a kísérlet hatásáról.

Ez alapján a módosított hímek a természetesekhez hasonló életmódot folytattak, hasonló területeket jártak be. A megvizsgált 22 ezer, ezek hatására született szúnyogpete alapján pedig kiderült, hogy valóban nem érik meg a felnőttkort a nőstények, vagyis a nőstényekre nézve halálos gén jól teljesített. Az elvárásoknak megfelelően 2-3 hónap alatt eltűntek a területről a génmódosított egyedek, ez az önszabályzás pedig azt jelzi, hogy a természet szempontjából valóban biztonságos a módszer.

Hamarosan újabb kísérletbe kezdenek, Florida után Kaliforniában is, összesen 2,4 milliárd génmódosított hím szúnyogot engednek majd szabadon. Florida déli részén (a Florida Keys néven ismert zátony-szigetekből álló régióban) évente néhány tucat dengue-fertőzés történik, és a szakemberek abban bíznak, hogy a génmódosított szúnyogokkal sikerülhet a természetes ökoszisztémára lehető legkevésbé káros, ám mégis hatékony módon elérni a kívánt eredményt.

Hozzászólások

A maják fogdíszei gyógyhatásúak is lehettek

A maják fogdíszei gyógyhatásúak is lehettek

Számos olyan maja fog maradt fenn, amelyeket ékkövekkel díszítettek, egy új kutatás szerint ennek nemcsak esztétikai, hanem gyógyító szerepe is lehetett.

Komplex ökoszisztémát alkottak a prekambriumi állatok

Komplex ökoszisztémát alkottak a prekambriumi állatok

Bolygónk élővilágában az egyik legdrámaibb fordulatot az jelentette, amikor, pár milliárd évnyi tisztán mikrobiális élet után, az ediacara időszak végén, mintegy 580 millió évvel ezelőtt megjelentek bolygónk első összetett, többsejtű állatai.

Stonehenge élősködői

Stonehenge élősködői

A Stonehenge építőinek falujaként ismert helyszínen talált maradványok azt mutatták, az ősi kőépítmény alkotóit a téli lakomák során a nem megfelelően megfőzött állati eredetű élelem miatt paraziták kínozhatták.

Új rákkutatási eljárás hazai kutatóktól

Új rákkutatási eljárás hazai kutatóktól

Az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont Horváth Péter által vezetett kutatócsoportja a sejteken belüli rendellenes fehérjeváltozások pontos leírására alkalmas, világviszonylatban is újdonságnak számító, mesterséges intelligenciára épülő képfeldolgozásos eljárást fejlesztett ki.

Gyerekbarát kütyük és korai diagnosztika

Gyerekbarát kütyük és korai diagnosztika

„Az ELTE Innovációs Központja nagy hangsúlyt fektet az

National Geographic 2022. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket