Az eddigi legnagyobb marsrengését regisztrálta az InSight szonda

2022. május 4-én minden korábbinál erősebb, 5-ös magnitúdójú rengést mért az InSight marsszonda szeizmométere.

A szonda 2018 végi landolása óta több mint 1300 rengést észlelt, az eddigi legerősebb egy 4,2 magnitúdós marsrengés volt. „Amióta 2018 decemberében leraktuk a szeizmométerünket, azóta vártunk erre a nagy rengésre” – mondta Bruce Banerdt, az InSight irányító csapatának vezető kutatója. „Ez olyan belátást nyújt a bolygó belsejébe, amilyet más rengések nem képesek. A tudósok éveken át tanulmányozni fogják ennek a rengésnek az adatait, hogy újdonságokat ismerjenek meg a Marsról.” Az új rekord rengésről a NASA JPL (Sugárhajtás Laboratórium) számolt be.
Földi viszonylatban az 5 magnitúdós földrengés a közepes erősségűekhez tartozik (az 1985-ös berhidai rengés 4,9 magnitúdós volt), ilyenből bolygónkon évente mintegy 1500 pattan ki, ám a szakemberek elképzelései alapján ez közel lehet a legerősebbekhez, amit a Marson mérhetnek az InSight küldetésének időszaka alatt. Egyelőre még nem tudják a szakemberek, hogy honnan és milyen okból érkezett a rengés jele, ezek megállapítására csak az adatok tüzetesebb elemzését követően vállalkozhatnak.
Azonban a rengés nemcsak önmagáról vall, hanem a Mars belső szerkezetéről is, annak következményeképp, ahogy a rengés hullámai a bolygó kérge, köpenye és magja anyagát átszelik, vagy épp visszaverődnek azokról. A rengéshullámok terjedésének vizsgálata a vörös bolygó mélyének szerkezetéről árulkodnak, ahogy hasonló módszerrel a Föld mélyébe is belátnak a szakemberek.
Az InSight szonda eredeti feladata a Mars mélyébe pillantás, ennek egyik eszköze a szeizmométer, amelyet a Francia Űrkutatási Központ (CNES) szakemberei készítettek, és a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH Zürich) szeizmológusai üzemeltetnek.
Az InSight küldetését 2022 decemberéig hosszabbította meg a NASA, de nem biztos, hogy a szonda képes lesz az időt kihasználni, ugyanis a napelemtáblái vészesen porosodnak, s ennek okán egyre kevesebb áramot is termelnek. A szakemberek szerint, ha csak a szél egy porforgatag segítségével le nem takarítja, kétséges, hogy kitart a meghosszabbítás végéig a szonda, ám jó eséllyel a nyarat még kihúzza. Az eredeti üzemidejét, amely 709 földi napos lett volna, már így is kis híján megduplázta.