Talajroncsoló gépek

A Svéd Agrártudományi Egyetem (SLU)  számolt be arról a kutatásról, amelyben az egyre hatalmasabb mezőgazdasági gépek és a talaj kapcsolatáról írtak. A PNAS hasábjain megjelent tanulmányban, a gépeket a valaha élt legnagyobb tömegű állatokhoz, a szauropodákhoz hasonlították. Az óriási gépek Európa, Amerika, Ausztrália szántóföldi növénytermesztésének jövőjét tehetik tönkre azzal, hogy a talajt roncsolják.

Azt tudjuk, hogy a nagy tömegű állatok a talajt taposva azt összetömörítik, a náluk ma már sokkal nehezebb gépek arányosan nagyobb kárt is okoznak: olyan tömörré válhat hatásukra az altalaj, hogy az egyre alkalmatlanabb lesz a növénytermesztésre. A svéd, svájci és amerikai kutatókból álló csoport szerint az altalaj tömörödése azért okoz problémát, mert ahol egyszer már lezajlott ez a változás, ott évtizedeken keresztül roncsolt marad a talaj, ennek következtében pedig a gépek többé nem képesek növelni a terméshozamot, s a tömör talaj még az árvizekhez is hozzájárul.

Az 1950-es években egy teli kombájn tömege 4 tonna körül járt, ma viszont olyan gépekkel is találkozhatunk a szántókon, amelyek 36 tonnát nyomnak, emiatt is álltak neki a kutatók vizsgálódni, hogy miféle hatása lehet ekkora változásnak. A talaj felső rétegére kifejtett hatás nem változott, mivel a hatalmas gépek hatalmas kerekekkel is rendelkeznek, és így nagyobb felületen oszlik el a tömegük. Azonban a talaj mélyebb rétegeiben egyre fokozódott a tömörödés, oly mértékűvé, amely már veszélyezteti az élelmiszer-biztonságot. Egyúttal a talaj vízelvezető képessége és ökoszisztémája is átalakul. A kutatások szerint ez a tömörödés a világ szántóföldjeinek ötödét érinti, a legkevésbé Ázsia és Afrika területén, ahol a mezőgazdaság gépesítése elmarad a többi régióétól, ám itt se marad ilyen a helyzet, ha erőre kap a gépesítés.

A legnagyobb modern gépek a szauropodák közötti hasonlóság az, hogy ezek az egykori óriások is összetömöríthették a talajt, és a modern gépekhez hasonlóan befolyásolhatták a talaj termőképességét, produktivitását. Az is elképzelhető a kutatók szerint, hogy a szauropodák meghatározott útvonalakat jártak be, és a hosszú nyakuk segítségével a saját maguk által már tömörre taposott területtől távolabbról legeltek, ahol még megfelelő volt a talaj állapota és elég volt a táplálék.