Szagos a spárgaszezon

A spárga fogyasztását követően az ember vizeletének fura, jellegzetes szaga lesz, amelyet néhányan meg is éreznek, ám nem mindenki. Mi történik ilyenkor a szervezetünkben és miért nem érzi mindenki e szagot?

Spárgaszezon van, bár az árak ezt egyre kevésbé tükrözik, e munkaigényes és kényes zöldség mégis sokak kedvence. Azonban a rajongás végül egy kellemetlen szagélménybe torkollik: szinte minden fogyasztót érint az, hogy a vizeletében igen erős, jellegzetes, nem kimondottan kellemes szaganyagok jutnak a szabadba spárgafogyasztást követően.
E szagokat már a múltban is észrevették, s szóvá is tették, így például Benjamin Franklin is egy levelében, amelyet a Brüsszeli Királyi Akadémiának írt, azzal a céllal, hogy valamiféle orvosságot találjanak ki, amely szagmentesíti a spárgafogyasztó vizeletét.
Ma már tudjuk, hogy e szagokat a spárgában lévő kéntartalmú vegyületnek idézik elő, amelyet aszparáguszsavként ismerünk (és nem szabad összetéveszteni a kémiailag egészen más aszparaginsavval, a hasonló nevük ellenére sem). A spárga emésztése során e vegyület lebomlik, s a bomlástermékei szintén kéntartalmú vegyületek lesznek, mint például a metántiol, a dimetil-szulfid, a dimetil-diszulfid, a dimetil-szulfoxid. Az talán nem ismeretlen előttünk, hogy számos kéntartalmú vegyület igen büdös, gondoljunk a záptojásra, a fokhagymára, vagy a fogyasztói földgázt szagosító merkaptánra (etántiol).
E bomlástermékek közös vonása az is, hogy – szemben a spárgában lévő aszparáguszsavval – erősen illékonyak, s már szobahőmérsékleten is gázneművé válnak. Akár már a spárga elfogyasztása után 15-30 perccel is megjelenhet a vizeletben a szagos bomlástermék.
Ezeket a kellemetlen szagokat azonban egyes embertársaink nem érzékelik (e sorok írója is közéjük tartozik), illetve, egy másik elmélet szerint egyes emberek a spárga emésztésekor nem bontják le az aszparáguszsavat, s ezért nem szaglik a vizeletük sem.
A válasz, ahogy oly sok esetben már megszokhattuk, valahol félúton található: míg tényleg van olyan, aki nem bontja le e vegyületet (vagy csak olyan kis mennyiségben, amelyet még nem lehet kiszagolni), mégis jórészt az érzékelői oldalon van a hiányosság. Genetikai vizsgálatok alapján ez abból adódik, hogy egyszerűen hiányoznak az illetők azon szagérzékelői, amelyek képessé tennék a spárgaszag észlelésére, korábbi vizsgálatok szerint egyetlen, ám újabbak szerint, úgy tűnik, 871 génvariánsnak köszönhetően.
Talán, ha elmondjuk a spárgaszagot zavaróan büdösnek tartó családtagjainknak, hogy 871 gén összjátéka kell ehhez a „szagélményhez”, amíg a leeső állukat összeszedik, ki is tudunk szellőztetni!