Mit ettek az első ausztrál emberek?

Mintegy 50 ezer évvel ezelőtt egy mára kihalt madár tojását ették, ám eddig nem tudtuk, két lehetséges faj közül melyikét fogyaszthatták.

Nemrégiben azonban egy nemzetközi kutatócsoportnak sikerült azonosítani a madarat, mégpedig a tojáshéj töredékeinek elemzése útján. A kutatók a PNAS folyóiratban számoltak be arról a vizsgálatról, amely elvezetett az azonosításhoz.
Az ember kb. 65 ezer éve érkezett meg a déli kontinensre, Ausztrália korai lakói mindegy 55-50 ezer évvel ezelőtt tojást ettek, rengeteg lelőhelyen megtalálták a héjdarabokat, amelyek egy részén hőkezelés nyomai (korom, égés) is felismerhetőek, ám azt nem tudni, hogy melyik madár tojásai voltak ezek. A tojáshéjak egy részén felismerhető, hogy emutojás volt, ezeket 55 ezer évvel ezelőtt már ették, és egészen a közelmúltig rendszeres volt a lelőhelyeken. Eddig nem tudtuk mi volt a másik, nem felismerhető tojás?
A Genyornis (a lúdalakúak közé tartozó 2 méteres madár) és a Progura (egy közepes méretű pulykaféle) nevű madarak voltak a jelöltek, sem alaktani, sem geokémiai módszerekkel lehetetlen volt megállapítani a töredékes tojáshéj-maradványokból, hogy melyik állaté volt.
A kutatócsoportnak most a tojáshéjakból, azok ásványi összetevői közé zárt zugokból sikerült fehérjéket kivonni, amelyek sorrendjének azonosításával a tojás tulajdonosát beazonosíthatták: az őslakók a Genyornis newtoni tojásával táplálkoztak.
A Genyornis egy röpképtelen, ősi madárfaj volt, amely valószínűleg csapatokban járta be erős lábain az ausztrál kontinens tájait 2 méternél is nagyobbra nőhetett, 220-240 kilós volt, a tojásai dinnye méretűek és kb. 1,5 kilósak voltak. Az ausztrál megafauna tagja volt, azon állatok közé tartozott, amelyek az ember megérkezését követő néhány ezer évben kihalt. Bár magát a madarat lehet, hogy nem is vadászták, legalábbis erre utaló jeleket nem találtak a lelőhelyeken, azonban a tojásokat előszeretettel fogyasztották. Könnyen elképzelhető, hogy a tojások vészes fogyatkozása vezetett el a faj kihalásához.