Így lettek egyre nagyobbak a kutyák

A kutya háziasításáról még most se tudunk mindent, ám azt igen, hogy valamikor 30-15 ezer évvel ezelőtti időben történt, és ekkor a vadászatban, valamint szánhúzóként segíthették az embert. Azonban az ember életmódja is változott, a haszonállatok háziasításával az is fontos volt, hogy ezeket megóvják a vad ragadozóktól, így a farkasoktól vagy a medvétől – ebben segíthetett nekik a méretnövekedés. Egy nemrégiben született, az Journal of Archaeological Science: Reports folyóiratban bemutatott kutatási eredményből, melyet a Science weboldalán tettek közzé, megtudhatjuk, miként alakultak ki a különböző ősi őrkutyák az Adria vidékén.

A legelső kutyák, bár elég keveset tudunk róluk, valószínűleg kisebbek lehettek a farkasnál, azonban a későbbieket már meg lehet vizsgálni azokból a kutyacsontokból, amelyeket a régészeti lelőhelyeken találtak. Egy nemzetközi kutatócsoport a Horvátországban talált, emberi leletekkel párhuzamosan feltárt 14 kutya maradványait mérte fel, és további 45, részint horvát, részint a szomszédos országokból előkerült kutya adatait használta még a kutatásban. Az újkőkortól a római korig terjedő időszak alatt élt állatok vizsgálata számos érdekességgel szolgált.

A helyszínen már a mezőgazdálkodás előtt éltek az emberekkel kutyák, majd az első földművesekkel egy újabb kutyafajta érkezett, amely kb. 15 kilós lehetett. A következő lépésre mintegy 6000 éve került sor, ekkor a terület kutyáinak átlag testtömege 17 kilóra nőtt, a római kor idejére viszont már 24 kilós átlagos kutyák szaladgáltak farkcsóválva az Adria partvidékén. A történelmi feljegyzések, dokumentumok ennél is nagyobb, kb. 32 kilós terelő- és őrkutyákra utaló szövegeket tartalmaznak, ez már közel akkora, mint egy mai pireneusi hegyi kutya. A kutatók szerint a kutyák mérete és a feladataik párhuzamosan növekedtek.

A korabeli juhok fogának izotópelemzése elárulta, hogy egyre magasabb hegyi legelőkre jártak a háziállataink legelni, ezzel pedig a ragadozókkal (medve, farkas) is nagyobb kockázattal találkozhattak, ez vezetett el a nagyobb termetű, kellő védelmet biztosítani képes kutyákhoz. Ilyen, állatokat őrző kutyák ma is élnek világszerte, s még ma is ellátják a feladatukat, amit évezredekkel ezelőtt az állattartás hajnalán kaptak.

A római korban aztán kissé új irányt vett egyes kutyák sorsa: a faliképek, s más műalkotások alapján ekkor már tenyésztettek kimondottan apró termetű ölebeket is.