Ősi kérészek rajzása a kövületekben

A Kínai Tudományos Akadémia számolt be arról a kutatásról, amelyben kora jura időszaki, kb. 180 millió éve élt kérészek nászrepülésének megkövült pillanatfelvételét mutatták be s elemezték. Ez eddig a bolygónk legrégebbi rovarrajzás-kövülete. A felfedezésről két külön tanulmányban számoltak be a Geology, illetve a Historical Biology folyóiratokban. A különleges lelet kapcsán Csang Csiencsi, a Kínai Tudományos Akadémia Nancsingi Geológiai- és Paleontológiai Intézetének (NIGPAS) doktorandusza és munkatársai Vang Bo és Csang Hajcsun professzorok irányításával végeztek vizsgálatokat.

Jelenkorunk élővilágában gyakori és elterjedt, hogy egyes élőlények hirtelen, rövid időre nagy tömegben jelennek meg, ezek az események jelentős szerepet töltenek be a különböző élőlénytársulások közti erőforrás-áramlásban. Ez azt jelenti, hogy a nagy élőlénytömeg segítségével a tápanyagok, az energia és a biomassza is átáramlik egyik rendszerből a másikba – ilyen esemény lehet egy állat rajzása, amelyből azután a ragadozói révén kerül máshova mindez. A kínai kutatók egy nemrégiben, Kína déli részén, a Hszivan-medencében, Hecsou városa közelében újonnan felfedezett lelőhelyen bukkantak rá.

A terület alsó jura időszaki rovarfosszíliáit eddig is jól ismerték, azonban az új lelőhelyen nemcsak új rovarokra, hanem növényekre és cápák petetokjaira is rábukkantak. Az itt talált életközösség olyan gazdag (az egyik leggazdagabb jura időszaki egész Kínában) és sokszínű, hogy a kutatók szerint érdemes a Hszivan-bióta elnevezésre.

Az itteni kövületek egyik rétegében sok száz kérész található, s ráadásul eddig ismeretlen fajt képviselnek, amelyet a kutatók Jurassephemera zhangi-nak neveztek el, s a kérészek egy ősi családja, a Sharephemeridae közé tartoznak, s közülük is a legjobb állapotban fennmaradt ősmaradványokként.

A kutatók 381 kérészt vizsgáltak meg, s minden egyes állat kőzetbeli elhelyezkedését, irányát felmérték, ebből világossá vált, hogy teljesen összevissza állnak. Különlegessé teszi a leleteket, hogy minden egyes állatkának megvannak a testfüggelékei, a szárnyai, ez pedig azt jelzi, hogy a pusztulásuk után már nem sokat mozdultak el, vagyis csendes, a maradványok megőrződése szempontjából kedvező vízi körülmények uralkodtak az egykori élőhelyükön.

Jelenkorunk kérészei életük legnagyobb részét vízben töltik, kifejletlen állapotban, úgynevezett nimfaként, majd felnőtté válva már csak pár órát, vagy maximum néhány napot élnek. E rövidke felnőttkor során rajzanak, nagy tömegekben gyűlnek össze és keresik párjukat, párzanak, majd a nőstények le is rakják a petéiket. E viselkedést azonban csak a modern, ma élő kérészeknél tudjuk bizonyítani, a mostani felfedezéssel azonban világossá vált, hogy már az ősi kérészeket is ugyanilyen viselkedés jellemezte. E példa a legkorábbi ismert rajzás a rovarok történetében.

A vízi rovarok fontos részei a táplálékláncnak, részint azzal, hogy ők maguk például vízinövényeket és állatokat esznek, majd a halak és más ragadozók táplálékává válnak. Azonban egyes esetekben a szárazföldi tápláléklánc részeivé is válhatnak, amikor kifejlett rovarként kirajzanak, ezzel a szárazföldi állatok számára jelentenek lakomát, illetve az elpusztult egyedek lebomló maradványai a vízközeli növényzetet is tápanyagokkal látják el.

A kínai lelet alapján a jura időszaki kérészek már tömegesen rajzottak, a korabeli esemény olyan lehetett, mint egy mai tiszavirágzás, s a tömegesen, egy időben megjelent rovarok jelentették azt a táplálékáramlást, ami a vízből a szárazföldre irányult. Ez a lépés a korabeli ökoszisztémákban újdonság lehetett.