Óriási medvekutyák éltek Franciaország területén

A PeerJ Life & Environment folyóiratában számolt be a nemzetközi kutatócsoport a felfedezésükről. A mára kihalt medvekutyák ragadozók voltak, kb. 36 millió éve jelentek meg első képviselőik, és akár 320 kilósra is nőhettek, majd mintegy 7,5 millió éve kihaltak. A most leírt állat egy állkapocs alapján vált ismertté, és a maradvány vizsgálata alapján eddig ismeretlen fajba tartozott. A maradványra Franciaország délnyugati szegletében találtak rá, és a korát 12,8-12 millió évesre becsülik a szakemberek. A területet ebben az időszakban többször is elárasztotta a tenger, és a Pireneusok hegyei akadályt képeztek a fauna észak-déli keveredésében.

Az állkapocs a fogak miatt volt igazán egyedi: az ismert medvekutyáktól eltérően egy negyedik alulsó előzápfoga is volt, s ez alapján nemcsak új fajt, hanem új nemet is képviselt az állat. Az állat a Tartarocyon cazanavei nevet kapta egy baszk mítosz emberevő szörnye, Tartaro után, amelynek legendája azon a helyen is ismert, ahol a fosszília előkerült. A név második felével a fosszília lelőhelyének tulajdonosát, Alain Cazanave-ot tisztelte meg a kutatócsoport, mivel számtalanszor segítette a kutatókat a feltárások hosszú évei során.

A medvekutyák a nevüknek megfelelően a kutya és a medve közti átmenetnek tűnő állatok voltak, s a miocén idején (23-5,3 millió éve) széles körben elterjedt állatok voltak, részei Európa faunájának. Sokféleségükre jellemző, hogy volt 9 kilós és 320 kilós medvekutya is, a most talált állat kb. 200 kilót nyomhatott. A Tartarocyon a Pireneusok északi előterében élt, ám e régióban igen ritkán bukkannak e korszakból származó szárazföldi gerincesek maradványaira, ez pedig még értékesebbé teszi a leletet. A felfedezés a korszak állatvilágának és az ekkor átalakuló környezeti körülményeinek összehasonlításához is hozzájárul.