Társaink, de nem szeretünk tudni róluk

A legtöbb esetben észrevétlen marad a jelenléte, holott gyakorlatilag mindenki hordozza, s amint azt egy új kutatásban megállapították, átmeneti formát képviselnek a zavaró élősködők és a velünk élő szimbionták közt, számolt be a Eurekalert.
Talán már néhányan kitalálták, hogy a Demodex folliculorum nevű atkáról van szó, amely a 0,3 milliméteres nagyságával könnyen rejtőzik el előlünk, és valószínűleg nem sokan tartják cuki házikedvencként, sőt, addig érezték jól magukat, míg nem tudtak róla, hogy van. Csak ritka esetekben okoz bármiféle problémát a jelenléte, az emberek elsöprő többségével úgy él együtt, mintha csak az ember saját része volna – erre jutott az a kutatócsoport is, amelynek kutatási eredményéről a Molecular Biology and Evolution folyóirat számolt be.
A kutatócsoport genetikai elemzések révén jutott erre a következtetésre: azt tapasztalták, hogy ezen atkák genomja a velünk való együttélés hatására lerövidült, s csak rekord kevés proteint kódoló génnel rendelkeznek.

A faggyúnkat falatozó állatok éjjelente válnak aktívvá, ekkor kimásznak rejtekhelyükből, párt keresnek, párzanak, majd visszabújnak a szőrszálaink tövébe, a pórusainkba. E helyhez kötött életmódjuk korlátozza azt is, hogy a genetikai sokféleségüket megőrizzék, s részint ennek köszönhetően rövidült le a genomjuk, s váltak egyre inkább az emberrel szimbiózisban élővé.
Dr. Alejandra Perotti adjunktus (Readingi Egyetem), a kutatás egyik vezetője elmondta, hogy ezeknek az atkáknak másképp rendeződtek a testrészeik kialakulását szabályozó génjeik, mint a hasonló atkafajoké, annak következtében, hogy a pórusainkban, védetten élhetnek. E változások miatt alakulhatott ki ehhez az életmódhoz alkalmazkodó különös testalkatuk is.

Olyan különös adatokra derült fény ezekről az állatokról, mint például az, hogy annyira leegyszerűsödtek, hogy csupán három-három izomsejt mozgatja a lábaikat. A genom rövidülése hatására veszítették el UV-védelmüket is, így az éjszakai aktivitásuk is ennek köszönhetően alakult ki. Saját maguk képtelenek a melatonin kiválasztására (e génjeiket is elvesztették), ám érzékelik az emberét, s amikor a bőrünkben alkonyatkor elkezd kiválasztódni ez az anyag, ezt érzékelik az akták, s indulnak el éjszakai szexpartijaikra.
A különös testalkatuk és életmódjuk a párosodásukat is meghatározza. A nemi szerveik a test elülső felére kerültek, s a szőrszálainkba kapaszkodva párzanak úgy, hogy a hímek a nőstények alatt helyezkednek el.
Egészen előre állóak a szájfüggelékeik, e tulajdonságnak főként az utódok veszik hasznát táplálkozás közben. Érdekes módon a fiatal egyedek teste sokkal több sejtből áll, mint a kifejlett állatoké, ez pedig ellentétben áll azzal, amit a parazitákról tudunk, azok ugyanis egészen fiatalon elveszítik már a „felesleges” sejtjeiket. A kutatók szerint ez is annak a jele, hogy egyre inkább velünk szimbiózisban élnek ezek az atkák.
A genetikai veszteségeik és a belterjességük azonban akár a kihalásukhoz is vezethet; hasonlót már láttak sejtek belsejében élő baktériumoknál, de sose láttak még többsejtes állatoknál. Ezt az is előidézheti, hogy elveszítették a DNS-javításhoz szükséges génjeiket is, ami a kutatók szerint evolúciós zsákutcába tereli a fajt. Ehhez az is hozzájárul, hogy a Demodex-atkáinkat leginkább a szüleinktől örököljük.

A hozzájuk kötött bőrproblémákról eddig sok kutató úgy vélte, hogy amiatt léphetnek fel, hogy ez az atka nem rendelkezik végbélnyílással, s így a teljes élete során felgyülemlett salakanyagai a pusztulását követően egyszerre szabadulnak ki s gyulladásba viszik a bőrt. Azonban most sikerült megtalálni az állatok végbélnyílását, így a bőrbajokért mégsem ez teheti (ha egyáltalán) őket felelőssé.