Az utolsó magyar polihisztor

Születésének időpontja vitatott: ő maga azt mesélte barátainak, hogy édesapja följegyezte egy bibliába, ám aztán kölcsönadta a könyvet és nem kapta vissza. A már nagybeteg, idős tudóst a király mindenesetre 1897. június 15-én köszöntötte táviratban századik születésnapja alkalmából, az iskolai almanachok tanúsága szerint azonban Brassai 1800. február 13-át mondta születése napjának.

Torockószentgyörgyi szász családban született, apja, Brassai Welmer Sámuel unitárius rektor később Torockón lett pap. Egyetlen szenvedélye az olvasás volt, ahogy a feleségének (Brassai Sámuel anyjának) is, akiről följegyezték, hogy még a tűzhely mellett is olvasott, mégsem égett oda a rántása. Brassai sok iskolai osztályt magántanulóként végzett el, de éveket töltött a kolozsvári Unitárius Kollégiumban és a nagyenyedi kollégiumban is, poétikát, nyelveket, filozófiát és természettudományokat tanult. 1818-tól főúri családoknál tanítóskodott, 1830-tól a Wesselényi család könyvtárát rendezte Zsibón. Három év múlva Kolozsvárra költözött, az itteni kaszinó kiadványában, a Nemzeti Társalkodóban jelentek meg első írásai.
Nemsokára megválasztották az unitárius kollégium földrajz- és történelemtanárának, pedig sokan háborogtak az ellen, hogy akadémiai végzettség nélküli, bajuszos ember álljon a katedrára. A diákság azonban fáklyás felvonulással köszöntötte Brassait, aki még ugyanabban az évben a Magyar Tudós Társaság, az MTA levelező tagja lett, később matematikát és természettudományokat, 1845-től pedig bölcseletet is tanított. Az Akadémia 1865-ben választotta rendes tagjává, a történelmi és filozófiai osztályba, székfoglalóját 1837. március 2-án a szokásokkal ellentétben magyarul, nem pedig latinul tartotta meg. A tíz nyelven beszélő Brassai már ekkor, hivatalos engedély nélkül is csak magyarul oktatott, s az 1841-ben bevezetett tanügyi reform keretében elérte, hogy a magyar legyen az oktatás hivatalos nyelve.
Az 1848-as forradalom után kinevezték az országos katonai iskola, a Ludovika tanárává, de ott nem tanított, mert 1848 végétől 1849 augusztusáig Bem József tisztjeként Erdélyben szolgált. A bukást követően bujkálnia kellett, majd 1850-től Pesten, a Gönczy Pál alapította református tanintézetben oktatott. 1859-től 1862-ig ismét Kolozsvárott, az unitárius főiskolán adott elő bölcseletet és matematikát, közben az Erdélyi Múzeum Egyesület meghívásának eleget téve a természetrajzi tár őre, majd a szervezet igazgatója lett.
Amikor 1872-ben megkezdte működését a Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem, az Elemi Mennyiségtan tanszékre nevezték ki nyilvános rendes tanárnak. Tankönyvek és módszertani cikkek írásával elévülhetetlen érdemeket szerzett a tárgy oktatásában, elsőként fordította magyarra és látta el jegyzetekkel Euklidész Elemek című művét, ez utóbbit azért, mert sérelmezte, hogy Bolyai János Appendix című munkájában vitatkozik a geometria atyjával.
A kolozsvári egyetemen 1876-ban dékán, majd 1879-80-ban rektor lett, és a matematika mellett szanszkrit nyelvet és összehasonlító indogermán nyelvészetet is tanított, 1877-től 1880-ig egyik alapító szerkesztője volt az Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapoknak. 1884-ben vonult nyugdíjba, de továbbra is részt vett a tudományos életben, századik születésnapját fényes külsőségek közepette ünnepelték.

Jókai Mór így ír róla: „Látod tisztelt publikum, ezt a szép hószínű szakállat és hószín hajfürtöket?
No hát tudd meg, hogy ennek minden szála külön tudományban őszült meg. Brassay mindent tud, a mit csak tudni lehet: ő nagy philolog, philosoph, mathematicus, botanicus, criticus, historicus, grammaticus, statisticus, lingvista, belletrista, polemista és jurista; és azonfölül még muzsikus is.
…S hogy polemiáiban mindig ő marad győztes, arról úgy hiszem, az első látásra mindenki meggyőződhetik. Nekünk ki van a hajunk tépve, mi pedig az övéből csak egy szálat sem
birtunk kicibálni.”

Puritán életet élt, soha sem nősült meg. Feljegyezték róla, hogy reggel ötkor kelt, majd leült a zongorájához, utána írt vagy olvasott. Főúri házakból való magántanítványait házi öltözetben fogadta, a külsőségekkel nem törődött. Délután ötkor ebédelt, addig alig evett; teát Angliából, pástétomot Strasbourgból, dohányt Törökországból hozatott magának. Ebéd után közös zenélés következett, Brassai rendszerint gordonkázott a házi kvartettben. Ha hírét vette egy jó pesti, bécsi vagy berlini hangversenynek, azonnal odautazott.

Brassai 1897. június 24-én hunyt el a Kolozsvári Vöröskeresztes Kórházban, ahova egy bőrgyulladás miatt utalták be. Halála előtt a vagyonát és a könyvtárát az unitárius egyházra hagyta. Sírja a híres házsongárdi temetőben van.
Brassai Sámuel több mint 40 könyvet és számos értekezést, cikket írt a vallás, a bölcselet, az esztétika, a logika, a nyelvészet, az irodalom, a történelem, a földrajz, a botanika, a kereskedelem, a zeneelmélet, a matematika és a pedagógia tárgykörében. Emellett sokat fordított, több újságot alapított, illetve szerkesztett, közéleti vitákban vett részt. A tudományok oktatását és népszerűsítését ugyanolyan fontosnak tartotta, mint azok művelését, tudományszervezői munkássága és tankönyvei életműve fontos részét képezik. Legtöbbet idézett munkája a három részben (1860, 1863, 1884) megjelent A magyar mondat, ebben fejtette ki nyelvelméletét, amely a beszéd alapegységének az ige köré szerveződő mondatot tartja, Brassai ezzel egyik megalapozója volt a később téma-rémának nevezett szövegtani elméletnek.