Sokkal régebbi lehet az egyik legfontosabb emberelőd-lelőhely

Dél-Afrikában, a Sterkfontein-barlangoknál még 1936-ban bukkantak rá arra az előember-lelőhelyre, amely a leletek sokaságának köszönhetően az Emberiség bölcsője nevet kapta, az innen származó leletek segítségével évtizedek óta tanulmányozzák az emberi evolúciót. Nemrégiben azonban a Purdue Egyetem szakemberei egy új kormeghatározási technikát fejlesztettek ki, amelynek segítségével több mint egymillió évvel régebbre, 3,4-3,7 millió évre tolták vissza ezen emberelőd-kövületek korát. Ez azt jelenti, hogy az itteni leletek régebbiek, mint a híres Australopithecus, a Lucy!

Az UNESCO Világörökség védelmét élvező Emberiség bölcsője lelőhely, amelynek számos kövületeket tartalmazó barlangi réteg a része, arról híres, hogy innen került elő a legelső felnőtt Australopithecus. Az 1936-os felfedezés óta több száz Australopithecus-maradványra bukkantak rá itt, mint a híres Mrs. Ples (amelyről már kiderült, hogy Mr.), vagy a szinte teljes csontvázat adó Kislábú (Little Foot). Az itteni leletek alapján a paleoantropológusok és más szakemberek az emberelődök 4 millió évének fejlődésére pillanthatnak rá.

Darryl Granger, a Purdue Egyetem geológus-geofizikus professzora is vezette azt a nemzetközi kutatócsoportot, amely a PNAS hasábjain tette közzé az új kormeghatározásról készült tanulmányát. Granger szakterülete a különböző lerakódott rétegek kormeghatározása, és még doktoranduszként feltalált egy, a betemetett barlangi üledékre használható kormeghatározási módszert, amelyet ma már világszerte alkalmaznak. Korábban ő datálta a Kislábú maradványát, 3,7 millió évet kapott erre, ám a többi itteni maradvány korán még vitáztak a szakemberek.

Azóta azonban a kutató dél-afrikai és francia szakembertársaival a teljes, Australopithecusokat tartalmazó üledékréteget újra megvizsgálta, és 3,4-3,7 millió évesnek találta. Ez azt jelenti, hogy nem csak a Kislábú, hanem az összes itteni lelet e korba tartozik, a korábban vélt 2-2,5 millió év helyett! Ezzel a leletek az Australopithecus-kor kezdeti szakaszába kerültek át.

A Sterkfontein igen mély és komplex barlangrendszer, amely sok az itt élt emberelőd maradványait  őrizte meg, azonban a komplexitása miatt különösen nehéz az egyes leletek kormeghatározása, a különféle kavicsok a csontokkal elkeverten a barlang mélyebb üregébe sodródva gyűltek össze. Az ilyen üledékek esetében elég kevés kormeghatározási módszer létezik. Míg a kelet-afrikai emberelőd maradványokat a helyi vulkáni kőzetrétegek kora segítségével könnyű belőni, addig a dél-afrikai helyszíneken, főként barlangban, ilyesmire semmi lehetőség nincs. Ezért itt általában az emberelődökkel együtt talált állati csontokat mérik fel, vagy esetleg a barlangban lerakódott kalcit cseppkőkéreg korát vizsgálják. Azonban mindkét módszer könnyen vezethet a valóstól eltérő eredményhez, amennyiben a csontok elmozdulnak, vagy fiatal cseppkő települ az idős üledékre.

Most azonban azt a törmelékes kőzetet datálták, amelybe maguk a csontok beágyazódtak. E betonszerű kőzet (ún. breccsa) pontos korát megismerve kiderült, hogy a bennük lévő csontok mennyi idősek.

A kutatók részletesen feltérképezték azt, hogy a barlangban az egyes kőzetrétegek hogyan helyezkednek el, ebből pedig kiszámították, hogy miként rakódtak le az egyes üledékek. A következőkben pedig tömegspektrométer segítségével meghatározták a csontokat befoglaló breccsában azokat az alumínium- és berillizotópokat, amelyek a kozmikus sugárzás hatására a kőzet felszínén jöttek létre (a sugárzás a mélybe csak egészen korlátozottan jut le). Ezek arányai alapján már kaptak egy kiindulási időpontot a kutatók, és kiszámíthatták, mikor halmozódott át a barlang mélyén a csontokat tartalmazó üledékréteg. Aztán a mélybeli, korlátozottan lejutó sugárzás hatására kialakuló berillizotópok precíz megszámlálása alapján pontosítani lehetett ezeket az adatokat.

Arra jutottak, hogy e réteg kora alapján a barlangrendszerből előkerült Australopithecusok 3,4-3,7 millió évvel ezelőtt éltek. E maradványok pontos datálása segít elhelyezni az emberelődöket s rokonaikat a korabeli ökoszisztémákban, s ezzel az ember evolúciójának e fontos lépéseit is jobban megérthetjük.