Újabb vizsgálat a kutyák eredetéről

Mikor háziasítottuk a kutyát? Pontosan merrefelé? Csak egy helyen, vagy több helyen is lezajlott e folyamat? Ezekre a kérdésekre is kereste a választ az a nagy nemzetközi kutatócsoport, amelyet Anders Bergström, a londoni Francis Crick Intézet kutatója vezetett (s amelynek a magyar Gasparik Mihály is tagja volt). 72 korábban, az elmúlt 100 ezer év során Európában, Szibériában és Észak-Amerikában élt farkas régi DNS-ét vizsgálták meg s vetették össze a kutyákéval, mivel eddig a ma élő farkasok DNS-ének vizsgálatával nem sikerült egyértelmű választ kapni.

A Nature-ben közzé tett kutatási eredmények szerint az északkelet-eurázsiai (gyakorlatilag szibériai) farkasállományhoz köthetőek legszorosabban a kutyáink (mind a ma élő, mind a történelmi idők kutyái), ez azt sugallja, hogy errefelé zajlott a háziasítás is. Azonban arra is bizonyítékot találtak, hogy két eltérő farkaspopuláció is hozzájárult kutyáink génjeihez. A korai kelet-európai, szibériai és amerikai kutyák csak a kelet-eurázsiai farkasokkal mutattak rokonságot, azonban a dél-európai, afrikai és a közel-keleti kutyák genomjában már nemcsak ezt a farkaspopulációt, hanem egy helyi, közel-keletit is ki tudtak mutatni.

E kettősség oka lehet az is, hogy két helyen háziasítottuk a kutyát, s később ezek a kutyapopulációk keveredtek, illetve az is előfordulhat, hogy csak egy háziasítás volt, ám később a kutyák egy része újra keveredett a farkasokkal, már az új, közel-keleti lakhelyükön. Jelen tudásunk egyelőre nem elegendő ahhoz, hogy eldőljön, a két lehetőség közül melyik igaz.

A kutyákra vonatkozó eredmények mellett érdemes azt is megjegyezni, hogy nagyban növelték a kutatók az egykor élt farkasok régi DNS elemzési adatait, és sikerült egyes jegyek evolúcióját is követni ezek segítségével. Például volt egy olyan, a csontok, az állkapocs és a koponya fejlődését irányító farkas-gén, amelynek egy változata jó 10 ezer éve még elképesztően ritka volt, mára viszont minden farkasban és kutyában megtalálható. A kutatók szerint ez jelezheti azt is, hogy átalakult a jégkor végén a farkasok zsákmányainak köre. „Ez az első alkalom, hogy a kutatóknak közvetlenül sikerült a természetes kiválasztódást követniük egy 100 ezer éves időskálán, valós időben megfigyelniük, miként is zajlik az evolúció, s nem csupán a mai DNS-ből rekonstruálni azt” – mondta el Pontus Skoglund, a tanulmány rangidős szerzője. Hozzátette, a génváltozat gyors elterjedését figyelhették meg, s ez csak úgy volt lehetséges, hogy a korabeli farkaspopulációk mind összeköttetésben álltak egymással. Könnyen lehet, hogy csupán ez a fenntartott összeköttetés jelentette a farkasok számára azt, hogy más, a jégkor végén kihalt ragadozókkal szemben ők fennmaradhattak. „Más állatok s az ember teljes genom sorozatai segítségével új információkat tárhatunk fel az evolúciónkról.”

A kutatók a továbbiakban a bolygó más tájain élt kutyák és farkasok genomját tárják majd fel, s ezen adatokkal kiegészítik a most kapott adatokat, s így talán még közelebb kerülhetnek a mai kutyáink eredetéhez.