Nem csak a T. rexeknek volt igen rövid a karjuk
Egy új felfedezés kapcsán a T. rex és számos rokona rövid mellső végtagjainak funkcióit vizsgálták.
Nemrégiben Argentínában tárták fel egy, a T. rexnél és az abeliszauridáknál ősibb, csak igen távoli rokon, ám testalkatában nagyon is hasonló állat kiváló állapotú maradványait. A Meraxes gigas nevet (a Trónok harca egyik sárkánya után) kapott 4,2 tonnásra nőtt dinoszaurusz Patagóniában, egy 95 millió éves kőzetrétegből került elő, s szerencsére a Carcharodontosauridae családba tartozó állat csontjainak igen jelentős része fennmaradt, e családból eddig ez a legteljesebb csontváz, amelynek vizsgálatáról a Current Biology folyóiratban számoltak be.
Ezek az állatok voltak a kréta (145-66 millió éve) korai-középső időszakának csúcsragadozói, kihalásukat követően (kb. 20 millió évvel később) a T. rex és rokonsága vette át tőlük ezt a szerepet. Sokan sejtették, hogy a két állatcsoport hasonló testalkatú lehetett, azonban a Carcharodontosauridae korábban megtalált maradványai meglehetősen hiányosak voltak, s így nem lehetett bizonyítani a hasonlóságot.
Mivel a T. rex, az abeliszauridák és a Meraxes nem voltak közvetlen rokonok, ezek esetében egymástól függetlenül alakultak ki a jellegzetes testalkati jegyek: rövidke kar és nagy fej, legalább három alkalommal az evolúció során. A kutatást vezető Juan Canale szerint a túlélés szempontjából azonos előnnyel járhatott ezen állatok számára e testalkat: „Biztos vagyok benne, hogy volt valami feladatuk ezeknek az arányosan rövid karoknak.” A kutató és szakembertársai a csontokon az izomzat feltapadási nyomait is megtalálták, s az is kiderült, hogy teljes vállcsontozata volt az állatnak, vagyis a karok a kis méretük ellenére is jól mozoghattak.
A korábban feltárt, 150-90 millió évvel ezelőtti leleteken végzett összehasonlító vizsgálatokból azt is kiderítette a kutatócsoport, hogy mind a Meraxes gigas, mind a T. rex, mind az abeliszauridák esetében annál kisebb volt a kar, minél nagyobbra nőtt az állat feje, s az idő előrehaladtával egyre nagyobbá vált mindhárom állat feje (s egyre kisebbé a karja). Azonban meglepően nagy volt a hasonlóság a három állatcsoport testarányaiban a külön evolúciós út ellenére, ez alapján gondolják úgy a kutatók, hogy biztosan volt valami feladatuk az aprócska végtagoknak.
Az argentin leletből kiderült, hogy a kérdéses egyed 11 méter hosszú, több mint 4 tonna volt, és kb. 45 éves lehetett, amikor elpusztult. Az állat koponyáját különféle kinövések, taréjok, szarvacskák és barázdák díszítették. A kutatók szerint e díszítő jegyek az állat felnőtt korára fejlődtek ki, így valószínűleg a párválasztásban volt szerepük.
A nagy (a most feltárt egyed esetében 127 centi hosszú) fejen az állkapcsokat mozgató hatalmas izomzat is jól elfért, s ezzel nagy termetű zsákmányt is elejthettek. Ahogyan a fej mérete nőtt, ezzel az állkapocs izomzatáé is nőtt, vagyis egyre hatékonyabb vadászokká válhattak az állatok. A mellső végtagok szerepe ezzel párhuzamosan csökkent, mivel a két lábon járó állatoknak a nagy, nehéz fej miatt nem volt nagyobbra szükségük az egyensúlyuk megtartásához. Ha pedig nincs feladata egy testrésznek, az evolúció gondoskodik róla, hogy apránként eltűnjön.
A Meraxes karjai azonban nem tűntek el, s amint az izmaik és a váll felépítése tanúskodik róla, valami feladat még juthatott nekik. A kutatókban az az ötlet merült fel, hogy esetleg felállni segített az állatoknak vagy esetleg a párzás során használták a másik megragadására. Valószínűleg azonban sose fog kiderülni, mi is volt az aprócska végtagok funkciója.