Ilona, Rajnald2022. augusztus 18., csütörtök
Tudomány

Európa legrégebbi szalamandrája

National Geographic Magyarország

A 166 millió éves lelet Skóciában került elő és a szalamandrák korai evolúciójáról tanúskodik.

Forrás: UCL

A jura időszak közepén, mintegy 166 millió évvel ezelőtt élt az az ősi szalamandra, amelynek kövületére Skóciában találtak rá. Bár a most előkerült nem (Marmorerpeton) képviselőjének maradványára már 30 éve is rábukkantak, a korábbi fosszíliák igen hiányosak és töredékesek voltak, ezért nem sokat árultak el az ősi szalamandrákról. A kövületekben igen gazdag Skye-szigeten, a nemrégiben előkerült maradványokról azonban rengeteg részlet derült ki, felismertek olyanokat is, amelyek a mai szalamandrákból hiányoznak. Az új faj a Marmorerpeton wakei nevet kapta, a név második felét egy amerikai szalamandra szakértő, David Wake után. A leletet mikroCT vizsgálatokkal mérték fel, s készült a kőzetbe ágyazott csontokról 3D modell, amelyet azután bárhol bárki megvizsgálhat.

„A maradvány kétségkívül szalamandra, de különbözik minden ma élő rokonától” – mondta el a PNAS hasábjain publikált kutatást vezető Dr. Marc Jones, a University College London (UCL) szakembere. „Emiatt is fontosak a kövületek, hisz olyan kombinációkban őrzik meg az élőlények egyes tulajdonságait, amilyenekben ma már nem láthatjuk ezeket.”

A szalamandrák és a velük egybesorolt gőték mintegy 700 fajjal képviseltetik magukat az északi féltekén, s ezek a fajok számtalan méretben előfordulhatnak. A szalamandrák arról híresek, hogy képesek visszanöveszteni elveszített végtagjukat s egyes szerveiket. A most megismert skót ősszalamandrának lapított, békáéra emlékeztető feje volt, de az állkapcsa erős volt, s a homlokán, a szeme felett olyan csontkinövéseket viselt, mint a mai krokodilok – ebben is különbözött a mai szalamandráktól.

A végtagjai s a farka azt sugallják, teljesen vízi életmódot folytathatott, s talán az erős állkapcsát az élelem beszippantásához használhatta, vagyis valahogy úgy élhetett, mint a mai, észak-amerikai mocsári ördög (Cryptobranchus alleganiensis) nevű óriásszalamandra.

A legtöbb ismert ősszalamandra ennél későbbi, és jórészt egyetlen kazahsztáni lelőhelyről való, így a skót lelet egy eddig ismeretlen ágát mutatja be a szalamandrák, illetve tágabb értelemben a kétéltűek evolúciójának. A Skye-szigeten talált ősmaradvány lehetett a mai szalamandrák őse is, de akár a fejlődésük egy oldalága is. A sziget középső-jura időszaki leletegyüttese a korabeli ökoszisztéma felépítéséről is árulkodik.

Hozzászólások

Magyar kutatás segít az aszály elleni védekezésben

Magyar kutatás segít az aszály elleni védekezésben

Egy konzorciumban mezőgazdasági termőterületek digitális talaj- és vízgazdálkodási térképeit dolgozzák ki.

Kereskedelmi üvegházat hoznának létre az űrben

Kereskedelmi üvegházat hoznának létre az űrben

A létesítményt a Nemzetközi Űrállomásra csatlakoztatnák.

Óriásmarabu élt a törpe floresi ember mellett

Óriásmarabu élt a törpe floresi ember mellett

Az óriás marabu (Leptoptilos robustus) a gólyafélék

Kisebb szem a nagyobb harapásért

Kisebb szem a nagyobb harapásért

Több száz dinoszaurusz és rokon hüllő szemüregének és koponyájának elemzését végezte el egy paleontológus.

Globális éhínséget okozna egy atomháború

Globális éhínséget okozna egy atomháború

A nukleáris tél legújabb modellezése alapján még egy helyi konfliktus eredményeként is mintegy 2 milliárdan halnának éhen.

National Geographic 2022. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket