A kihalási eseményekben döntő tényező

A kihalási események súlyossága és a kialakult hőmérséklet-különbségek közti összefüggést tárták fel.

A japán Tohoku Egyetem kutatója, Kunio Kaiho végzett összehasonlító elemzést és a Biogeosciences folyóiratban közzé tett tanulmánya szerint arra jutott, hogy igen szoros kapcsolat van a kihalási esemény súlyossága és a bekövetkezésekor kialakult hőmérséklet-különbségek között.
Az elmúlt 539 millió év kihalási eseményeit vizsgálta meg a kutató, ezek egy része hatalmas vulkánkitörésnek, más része kisbolygó-becsapódás hatására jött létre, de közös bennük, hogy kiterjedt környezeti átalakulással jártak. Azt azonban eddig nem vizsgálták, hogy miféle számszerű összefüggések vannak a kihalások változásai és hatásai közt, s arról is kevés tudományos eredmény van, hogy minek köszönhetően voltak eltérő mértékűek a tengerek és a szárazföldek kihalásai.
A kutató arra jutott, hogy mindegy, hidegebbé vagy melegebbé válik-e a bolygónk felszíne, a hőmérséklet-változás mértéke a meghatározó a kihalások nagyságában. Az öt nagy kihalási esemény alkalmával 7 Celsius-foknál nagyobb mértékű volt a felmelegedés vagy a lehűlés a szárazföldi négylábú állatok kihalása esetén, illetve 7-9 Celsius-fok közti a tengeri állatok kihalásakor. Ebből az is következik, hogy a jelenleg is zajló kihalás más arányú lesz, mivel ez esetben nemcsak a hőmérséklet növekedése, hanem számtalan más emberi hatás is közrejátszik. Azonban az elemzései arra is következtetni engednek, hogy a jelenlegi kihalási hullámban a korábbi kihalások nagyságrendjének eléréséhez 9 Celsius-fokos melegedésre van szükség, ez pedig még a jelenleg számított legrosszabb üvegházgáz-kibocsátási helyzetnél (+8,5 Celsius-fokos) is nagyobb mértékű. A kutató szerint ha kizárólag a hőmérsékleti eltérést vesszük alapul, akkor a mostani kihalás nem érheti el a korábbi nagy kihalások mértékét.
No de talán elmondhatjuk, hogy senki se szeretné, ha a kihalás elérné a korábbi nagy kihalások mértékét, ráadásul jelenleg nagyon nem csak a hőmérséklet a veszélyeztető tényező.