Űrszemét landolt Ausztráliában

Egy 2020-as rakétaindítás során képződött űrszemét sorsa teljesedett be a déli kontinensen.

2020 novemberében a Nemzetközi Űrállomásra indított SpaceX legénységi űrhajó, a Crew Dragon első küldetésekor került Föld körüli pályára, majd egy róla levált darabja 2022. július 9-én a Föld légkörébe visszatérve egyrészt szép látványt és hangrobbanást produkált, amely sokak figyelmét felkeltette, másrészt viszont ekkor fel is darabolódott, s egyes darabjai két szomszédos juhtenyésztő farmján földet is értek. A földbe csapódott darabokat csak néhány napja találta meg a terület tulajdonosa, számolt be a The Guardian.
Az űrjármű henger alakú törzsét képező rész jelenti az összekötő elemet a hordozórakéta és az űrhajó között, napelem borítja a külsejének egyik felét, másik fele pedig a felesleges hő leadását szolgáló kisugárzó elem. Az űrhajó hazatérésének utolsó szakaszában már mindezekre nincs szükség, ezért különválnak, ezt követően az űrhajó a fékezőmanővert követően landol, a törzs viszont külön utat jár be légkörünkben, ezt ekkor katalógusba is veszik s követik a mozgását, majd egy idő után visszatér és elég – egy része.
Az Ausztrália felett június 9-én hajnalban sokak által látott látványos tűzgömbről hamar kiderült, hogy ez az űrhajótörzs lehetett, s feltételezték is, hogy egyes darabjai elérhették a talajt. Új-Dél-Wales területén, egy juhtenyésztő legelőjén bukkantak rá, a tulajdonos, Mick Miners először kiégett fatörzsnek vélte, s csak közelebbről derült ki, hogy idegen tárgyról van szó. A láthatóan megégett darabban kábeleket, szigetelőanyagokat is fel lehetett ismerni. A nagyobbik, a földbe állt tárgy kb. 3 méter magas (sokakat ez az Űrodüsszeia monolitjára emlékeztetett), a szomszédos farm területén, Jock Wallace birtokán egy kisebb, kb. egy autóajtó méretű darab landolt. A farmerek először a repülési hatósággal egyeztettek, majd az Ausztrál Nemzeti Egyetem szakértője, Dr. Brad Tucker ment a helyszínre ellenőrizni a darabokat, s hamarosan beigazolódott, hogy a SpaceX űreszközének maradványairól van szó. Azóta egy harmadik darab is előkerült, kissé távolabb, de feltételezhetően lesznek még hasonló darabok. Az ilyen esetekre a SpaceX egy forródrótot is fenntart, ahol jelezni lehet, ha valaki gyanús darabot talál. Bár ez esetben károkozás nem történt, de van erre vonatkozó egyezmény, amely alapján, ha kár keletkezne, akkor a felelős űrcégnek ki kellene fizetnie azt.
G’day @elonmusk, I’m a reporter at @abcnews that’s been covering the discovery of @SpaceX debris in Australia. Just wondering, is anyone from your team coming to collect it?
Here’s a pic of one of the pieces👇 pic.twitter.com/NcJeuigQzx— Adriane Reardon (@adrianereardon) August 3, 2022
Ezek, a légköri visszatérést túlélt a darabok alapvetően a Csendes-óceán űrhajótemetőjében, a szárazföldektől a lehető legtávolabb végzik, ám egyes esetekben, ahogy most is, szárazföld felett érik el a felszínt. Az űrcégek eleve úgy tervezik a járművek pályáit, hogy azok visszatéréskor messzire elkerüljék a lakott területeket, s alapvetően a szárazföldeket, kivételt a kínai Hosszú Menetelés 5B jelent, amelynek darabjai rendre földet érnek, néhány napja is történt, erről Malajziában készült látványos videó.
Utoljára 43 éve, 1979-ben ért földet az egykori Skylab űrállomás egy nagy darabja Ausztráliában, Esperance közelében, a város önkormányzata, némi humoros gesztussal 400 ausztrál dollár bírságot szabott ki ekkor szemetelés miatt a NASA-ra, amelyet az űrszervezet azóta se fizetett ki, helyettük 2009-ben egy rádiós műsorvezető felhívására hallgatói közadakozásból kapta meg az önkormányzat a pénzt. A város múzeumában látható egy darab az egykori űrállomásból.