Az űrhajós, aki elsőként lépett a Holdra

Neil Armstrong élettörténete nyílegyenesen vezetett az űrutazásig.

Kevés olyan jól belátható pályaív van, mint Neil Armstrong űrhajósé: 1930. augusztus 5-én született, és miután hatévesen repülőre ülhetett, a kisfiú elhatározta, hogy egész életében ezt szeretné csinálni. S valóban, a kamasz Armstrong 16 évesen tette le a pilótavizsgát, egy évvel később pedig már a haditengerészet repülőkadétja volt. A Purdue Egyetemen folytatott repülőmérnöki tanulmányait 1949-ben félbeszakította, majd részt vett a koreai háborúban. 1955-ben diplomázott, és az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA elődjénél lett tesztpilóta. A fiatal mérnök számára lehetőség nyílt a legkülönfélébb szuperszonikus hadászati repülőgépek kipróbálására, még a híres X-15 rakétahajtású kísérleti repülőre is.
A tapasztalt pilóta 1962-ben bekerült az űrprogramba, négy évvel később pedig már a Gemini 8 űrhajót irányította. 1969. július 16-án az Apollo 11 űrhajó fedélzetén indult a Hold meghódítására Edwin (Buzz) Aldrin és Michael Collins társaságában. Négy nappal később a Sas névre keresztelt holdkomp leszállt, és Armstrong – a vastag űrruhában kissé nehézkes mozgással – lépett a Hold felszínére. Aldrinnal két és fél órát töltöttek kőzetminták gyűjtésével, tudományos mérésekkel és fotózással, aztán kompjukon felemelkedtek az űrhajóhoz, és július 21-én indultak vissza a Földre. Július 24-én csobbantak bele a Csendes-óceánba, kiemelésüket követően még 20 napot töltöttek karanténban „esetleges holdi mikrobafertőzés” elkerülése végett.
Utána a három űrhajós beutazta a világot, 21 országba hívták meg őket. Mindenhol éljenző tömeg fogadta az űrkutatás úttörőit, akik új korszakot nyitottak az emberiség történelmében. Máig idézzük Armstrong Holdra lépéskor mondott szavait: „Kis lépés az embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek”. De vajon miért nevezték Sasnak a Holdra leszálló kompot? Nos, a nevet ama fehérfejű rétisas után kapta, amelynek alakja bekerült az Apollo 11 holdexpedíció logójába. Armstrong bizonyára magáénak érezhette a nevet, mivel gyermekkorában kiváló teljesítményéért elnyerte a Sas Cserkész díjat, ami a legmagasabb kitüntetés az amerikai cserkészeknél.