Mamutagyar CT-vizsgálata

Egy új technológia segítségével egyben sikerült egy egész mamutagyart CT-vizsgálatnak alávetni.

Az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság számolt be arról a vizsgálatról, amelyben a mamutagyar CT-felvétele alapján az állat korát becsülték meg. A mamutok, elefántok és rokonaik agyarában „évgyűrű” jellegű rétegződés figyelhető meg, amelyek alapján az állatok életkorát meg lehet állapítani.
Most egy svájci, 206 centi hosszú, tövénél 16 centis átmérőjű agyart egyben tudták megvizsgálni abban a szkennerben, amelybe 80 cm átmérőjű tárgyat, testet lehet elhelyezni. A Zürichi Egyetem paleontológusai és kollégáik több intézményből még azt megelőzően próbálták ki az agyar vizsgálatával a SOMATOM X.ceed típusú CT-szkennert, hogy az emberi gyógyítás szolgálatába állították volna a Badeni Kórházban. A készülék lehetővé tette, hogy egyetlen vizsgálattal felmérjék a hatalmas agyart, s nem volt szükség több részlet-felmérésre.
Tilo Niemann, a kutatást vezető radiológus főorvos elmondta: „Az őslénytani leletek vizsgálatában az a kihívás, hogy sérülés nélkül tudjuk felmérni őket. Még akkor is, ha többféle képalkotó technika létezik, amelyekkel a belső szerkezet vizsgálható, eddig nem volt lehetséges egy egész agyar felmérésére, csak darabokra vágva, vagy számos, igen nehézkesen elvégezhető szkennelés sorozatával.”
A mamutok az agyarukat arra használták például, hogy a fák kérgét lehántsák, a talajban ássanak élelem után kutatva, illetve természetesen az egymás közötti harcra is. Az agyarak növekedése során kialakuló elkülönülő rétegek az állat életkorát árulják el.
A modernebb CT-szkennerek nagyobb belső térrel rendelkeznek, amibe a páciensek – illetve adott esetben az őslénytani leletek – befekhetnek. E nagyobb belső tér lehetővé teszi a mostanihoz hasonló vizsgálatokat is, korábban nem lehetett egy ekkora agyarat egyben felmérni. Az agyar növekedési rétegeiből a kutatóknak sikerült megállapítaniuk, hány éves volt az állat, mikor elpusztult: 32 esztendős volt a kb. 17 ezer évvel ezelőtt elpusztult mamut.