A vízimadarak, mint a prokarióták és az egysejtű mikroeukarióták terjesztői

A terjedés az élőhelyeket összekapcsoló kulcsfontosságú folyamat, amely hozzájárul a biodiverzitás, a génáramlás és az ökoszisztémák működésének fenntartásához. A vízimadarak a többsejtű élőlények – például a vízi gerincesek, makrofita szervezetek, makrogerinctelenek és a zooplankton – hatékony terjesztői, azonban a vízi mikroorganizmusok terjesztésében betöltött szerepük vizsgálata a modern molekuláris technikák és téma iránti egyre növekvő érdeklődés ellenére mostanáig háttérbe szorult.

Egy nemzetközi csapat az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársaival a magyar–osztrák határ menti régióban elhelyezkedő Fertőzugban végeztek kutatásokat, ahol a sűrűn előforduló szikes tavak a vízi élőlények számára megfelelő élőhelyhálózatot alkotnak. Ez az UNESCO világörökség-listáján is szereplő, kiemelt természeti jelentőségű területen kiváló táplálkozó- és költőhelyet talál számos vízimadárfaj. A kutatók az időszakos szikes tavakból két egymást követő évben vett vízminták és az itt megforduló különböző vízimadárfajoktól származó ürülékminták mikroorganizmus-közösségeit hasonlították össze. Elsősorban arra keresték a választ, hogy a régióban domináns nyári lúd (Anser anser) és más fajok ürülékében mekkora arányban találhatók meg az itteni vizes élőhelyeken előforduló baktériumok és eukarióta egysejtűek, és ennek alapján határozták meg a „potyautasok” lehetséges számát.

Az eredmények azt mutatják, hogy a vízimadarak a baktériumoktól a fitoplanktonon keresztül egészen a protozoákig minden főbb vízi élőlénycsoport terjesztői lehetnek. „Vizsgálatunk alapján az amúgy eltérő életmódú madárfajok terjesztőképessége meglehetősen hasonlónak bizonyult. Bár a ludak elsősorban szántóföldeken, réteken táplálkoznak, a kutatásunk bebizonyította, hogy pusztán azáltal, hogy rendszeresen isznak a tavakból, ugyanolyan fontos szerepet játszanak az összeköttetések biztosításában, mint a táplálékukat is a tavakból szerző fajok” ‒ mondta Szabó Beáta, az ÖK Vízi Ökológiai Intézetének tudományos munkatársa, a tanulmány első szerzője. „Ebből a szempontból csak a planktont szűrögető kanalas réce (Spatula clypeata) számít kivételnek, amely a csőrén található, a bálnák sziláihoz hasonló szűrőkészülékének köszönhetően a leghatékonyabb mikroeukarióta-terjesztőnek bizonyult.”

A Journal of Biogeography folyóiratban megjelent, a témában az első átfogó tanulmány fontos bizonyítékokkal szolgál az élőlényközösségek táplálkozás útján történő terjedésére. Ezenfelül rávilágít arra, hogy a vízimadarak szerepe meghatározó lehet a vizes élőhelyek közötti ökológiai kapcsolatok fenntartásában, a tavak táplálékhálózatának alapjait képező prokarióta- és egysejtű mikroeukarióta-közösségek szintjén.