Puha talppárnáknak köszönhetjük a hatalmas szauropodákat

A gigantikus méretű dinoszauruszok kifejlődését az tette lehetővé, hogy lábuk egy speciális, puha támasztékkal rendelkezett.

A szauropodákat eleinte vízi állatoknak tartották s ekkor még úgy vélték, a víz felhajtóereje segíthetett fenntartani a hatalmas testtömegüket. Azonban a szárazföldi életmódjuk felfedezésével számtalan kérdés felmerült arról, hogy miként tudták magukat egyáltalában megtartani ezek a több tíz tonnás állatok. Számos vizsgálat készült a csontozatukat illetően, de meglepően keveset foglalkoztak a végtagok végeivel, vagyis a lábfejeikkel, holott a mai nagy testű szárazföldi állatok, pl. az elefánt esetében kulcsfontosságúak e testrészek. Az ormányosok lábfeje az állatok méretének evolúciós növekedése során megemelkedett tartásúvá vált, és egyre nagyobb, rostokból és zsírból álló kötőszöveti rész alakult ki a lábfej középső-hátsó részei alatt. Gyakorlatilag az elefántok lábujjhegyen járnak, a talpuk-sarkuk pedig e lágy szövetekből álló talppárnán támaszkodik.
Egyes elméletek szerint a szauropodák hasonló módon támaszthatták alá a lábaikat, ám persze a lágy szövetek nem maradtak fenn, a csontokból pedig nem lehet egyértelmű következtetést levonni. Segíthet a lábnyom-kövületek megfigyelése: az óriás dinók lábnyomai sarokrészen lekerekítettek (szemben pl. a ragadozók csirkeláb-jellegű formáival), amit magyarázhatunk az elefántéhoz hasonló puha támasztékkal is.
A Queenslandi Egyetem kutatói és kollégájuk a Monash Egyetemről most alaposabb vizsgálatnak vetették alá ezt az elméletet. Modellezték az állatok járása során a lábra nehezedő nyomást talppárnákkal és azok nélkül is, és arra jutottak, hogy a talppárnák támasztéka nélkül képtelenség lett volna, hogy járni tudjanak ezek a behemótok, túl nagy lett volna a lábaikra nehezedő mechanikai feszültség. Mindegy volt, hogy az állatok pontosan hogyan nehezedtek rá a lábujjaikra és a lábközépcsontjukra, az alátámasztás mindegyik típusú lábtartás esetében jelentősen csökkentette a feszültséget, s ezzel megakadályozta a csonttörést. A kutatásról a Science Advances hasábjain számoltak be az ausztrál szakemberek.
A kutatók úgy vélik, a modellszámításaik egyértelmű bizonyítékkal szolgáltak arra, hogy a puha talppárnák támasztékának köszönhető, hogy a szauropodák azokká a hatalmas állatokká válhattak, amelyeknek megismertük őket.