Egyszerűbbé váló gége kellett az emberi beszédhez

Miért nem tudnak a ma élő csimpánzok vagy más főemlősök beszélni vagy énekelni? A válaszért leginkább az emberi agy fejlődését szokás vizsgálni, ám legalább ennyire fontos tényező a gége anatómiai felépítése is, hiszen ez teszi lehetővé a hangok kiadását.

Egy nemrégiben a Science-ben közzé tett tanulmány szerint ahhoz, hogy beszédhangok kiadására alkalmassá váljunk, a gégénknek egyszerűbbé kellett válnia, főemlős rokonainkéhoz képest. A Kiotói Egyetem Emberi Viselkedés Evolúciós Kutatóintézetének szakembere, Takesi Nisimura vezette nemzetközi kutatócsoport tagjai közt tudhatta a világhírű beszédkutató evolúcióbiológus W. Tecumseh Fitch személyét is.

„Ellentmondásos módon a komplexebb hangadás a gégénk anatómiailag egyszerűbbé válásával járt együtt” – mondta Nisimura. A kutatók 44 főemlősfaj gégéjének felépítését vizsgálták meg CT és MRI segítségével, s hasonlították az emberi gégéhez a hangok kiadásáért felelős szervet.

Kiderült, hogy rajtunk kívül minden főemlős rendelkezik egy speciális hanghártyával. A hártya működését megfigyelve modellezték a gége anatómiai felépítését és szimulálták e membrán rezgésének akusztikai hatását: ez teszi lehetővé, hogy a majmok a rájuk jellemző hangokat kiadják.

Azonban az ember elveszítette ezt a membránt az evolúciója során, és ez igencsak előnyös abból a szempontból, hogy könnyebben szabályozható, dallamosabb hangokat tudunk kiadni. „A majmok és a csimpánzok hangadása során a gégében lévő hártya aktívan vibrál, s ettől válik a hangjuk hangos, instabil sikolyszerűvé” – magyarázta Fitch. Bár az ember is képes ilyen hangot kiadni, ezt nem a normál beszéd részeként teszi, hanem pl. a kisgyerekek sírása ilyen, vagy a sikítozás.

E membrán hatására válik kaotikussá az állatok hangja, s ennek hiányában vált szabályossá az emberé. A kutatók szerint ez alapvetően járulhatott hozzá az ember szabályos beszédhangjainak kialakulásához, s ezzel az emberi nyelv evolúciójához. Az ember esetében a membránok nélküli hangadás javítja azokat a formáns frekvenciákat, amelyek a beszédben alapvető fonetikai információkat hordozzák.

Összehasonlító elemzések alapján úgy tűnik, valamikor az evolúciós közelmúltban (azóta, hogy a csimpánzoktól elkülönültek útjaink kb. 6 millió éve) veszíthettük el ezt a membránt, s ezzel mélyebbé és stabilabbá vált a hangunk. Természetesen az agyban lejátszódó átalakulásokra is szükség volt, de a gége anatómiailag egyszerűbbé válása valószínűleg felgyorsította a fejlődést, és növelte a beszédünk és az énekünk pontosságát.

Miért előnyös mégis a majmoknak a komplexebb gége és az ezzel járó hangadás? A kutatók szerint azt teszi számukra lehetővé, hogy különösebben kifinomult motoros irányítás nélkül is képesek legyenek a számukra szükséges magas hangok sokféleségét kiadni.