Sokszor keveset, vagy ritkán, de sokat?

Ausztrál és japán kutatók azt tárták fel, melyik esetben van jobb hatása a testedzésnek.

Az Edith Cowan Egyetem számolt be arról a kutatásról, amelynek eredményeit a Scandinavian Journal of Medicine and Science in Sports szakfolyóirat publikálta. Vajon mi a jobb, minden nap egy picit sportolni, vagy egy héten egyszer, de akkor sokat?
A kutatók négy héten át vizsgálták az edzések hatását három csoportra osztott embereknél, s mind a program elején, mind a négy hét elteltével megmérték az ellenállásos edzésekben erősített felkarizmok nagyságát. A karizom-erősítő gyakorlatokat edzőtermi géppel végezték, amely minden egyes mozdulat erejét is mérte.
Egyik csoport 6 karizom-erősítő gyakorlatot végzett heti egy alkalommal, egy másik csoport 30 gyakorlatot végzett úgy, hogy 5 napon át napi 6 gyakorlat jutott, míg a harmadik csoport szintén 30 gyakorlatot végzett, de egyetlen nap alatt.
A projekt végén kapott izommérési adatok szerint a heti 6 gyakorlat semmit se változtatott. A heti 30 gyakorlatot végzettek izomereje nem nőtt, ám az izom tömege 5,8 százalékkal több volt. A heti öt napon át 6-6 gyakorlatot végzők izomereje több mint 10 százalékkal nőtt, az izomtömegük pedig ugyanannyit, mint az egy nap alatt 30 gyakorlatot végző csoport tagjai esetében mértek. Ez azt jelenti, hogy a legjobb hatással az volt az izomzatra, ha sokszor kevesebbet edzettek az emberek.
„Az emberek azt hiszik, hogy hosszasan kell ellenállásos gyakorlatokat végezniük az edzőtermekben, de a helyzet egészen más. Már az elég ha egy súlyzót naponta hatszor lassan leengedünk” – mondta Ken Nosaka az Edith Cowan Egyetem sportegészségügyi professzora.
A kutatók szerint, bár most a bicepsz volt az edzések tárgya, más izmok esetében is ugyanez a helyzet. Mivel az izomzatnak, az izomtömegnek az egészségünk szempontjából is nagy jelentősége van, például a szív- és érrendszeri betegségek, a rák vagy a 2-es típusú cukorbetegség esetében, nem beszélve a csontritkulással fennálló közismert összefüggésről, ezért a szelídebb, de gyakoribb edzések mindenkire jó hatással vannak, nemcsak a tervszerűen sportolókra.
A professzor azt is hangsúlyozta, hogy a hatáshoz a pihenőkre is szükség van, az izomzat akkor tud fejlődni, ha pihen az edzésnapokat követően, ha napi 24 órában tudnánk edzeni, az nem vezetne fejlődéshez. „Az izmoknak pihenniük is kell az erejük és tömegük növelése érdekében, de úgy tűnik, jobban szeretik azt, ha gyakrabban stimuláljuk őket.” Azt is elmondta, ha valaki kihagyott egy időszakot, mondjuk betegség miatt, ne akarja egyszerre bepótolni, inkább apránként, mert így van csak értelme.
Egészségügyi szempontból is hasznosabb a naponta végzett, de kevesebb testmozgás, mint a heti egy alkalommal „letudott” hosszabb. „Ha egy héten egyszer elmész az edzőterembe, az nem olyan hatásos, mintha naponta edzenél egy keveset otthon.”