Itt a paprikaszezon – de mióta és miért is esszük?

A paprika ma már világszerte elterjedt és kedvelt fűszer-, illetve élelmiszernövényünk, és talán mindannyian tudjuk, hogy közép-amerikai eredetű, ahonnan Kolumbusz után került át Európába, Ázsiába s végül a teljes világra. Olyannyira, hogy ma már az Antarktisz jegén is terem, sőt, a Nemzetközi Űrállomáson is.

Jelenleg öt háziasított paprikafajt termesztünk világszerte: Capsicum annuum (ebbe tartozik a mi lecsóalapanyagunk), Capsicum baccatum (ehhez tartozik a cayenne-i bors), Capsicum chinense (ebbe a fajba tartoznak a legerősebb paprikák, mint a Carolina Reaper), Capsicum frutescens (ezek termése nem lóg, hanem felfelé állva nő), Capsicum pubescens. Maga a Capsicum fajcsoport több mint 130 fajból áll, néhány további faját is háziasították és kisebb területeken (pl. az Andokban – vagyis nem világszerte) azokat is termesztik.

A növény a tudományos nevét (Capsicum) a latin doboz jelentésű capsa szóból kapta, a belül üreges termésére utalva (ugyanebből ered a kapszula szavunk is). Ma már nem tudjuk elképzelni az ázsiai konyhát se az erős paprika nélkül, ám a paprika előtti korokban is megvolt a módja a fűszeresen erős íz elérésének, például gyömbér, vaszabi, vagy bors útján.

Míg a világ nagy részén csak néhány száz éve, addig Latin-Amerikában már sok ezer éve termesztik és fogyasztják a paprikát. Az első paprikákra vonatkozóan eltérnek a kutatási eredmények annak függvényében, hogy mely fajról is van szó, a C. annuum 6500, míg a C. baccatum 10 ezer éve már az emberek étrendjének része volt.

A modern kor csilirajongói számára a kérdés maga is értelmezhetetlen lehet, de evolúciós szempontból próbáljunk gondolkodni: egyáltalában miért is ette meg az ember az égetően csípős, és így az állatok számára kimondottan riasztó ízű növényt?

Bár egészen elterjedt elképzelés, nem sok esélye van annak, hogy igaz: azért esszük az erőset, hogy így izzadva hűtsük magunkat a forróságban? Antropológiai felmérések alapján elvetették ezt az elképzelést, hiszen számtalan ennél egyszerűbb és hatékonyabb módja is van a hűtésnek.

A paprika erősségét adó kapszaicin gombaölő hatású, és az eredeti célja az, hogy a növény magvait a gombafertőzésektől megvédje. Azonban számos más, többek közt a hasonlóan maró, vagy csípős érzetet keltő fűszerünk szintén rendelkezik antimikrobiális hatásokkal, amelyek az ételek tartósításához is hozzájárulnak, különösen a forró égövben. Az ételeinkbe rakott fűszerek kivétel nélkül hozzájárulnak azok eltarthatóságának növeléséhez, a tápanyagokért velünk versengő mikrobák legyőzéséhez. Nem véletlen tehát az, hogy az erős, fűszeres ételek jórészt a meleg égövre jellemzőek, ahol a mikrobák is gyorsabban szaporodnak, sőt, itt teremnek azok a növények is, amelyeket fűszerként használva azokat természetes mikrobaölőket belekeverjük az ételeinkbe. A fűszeres ízeket kedvelők azután egészségesebbé is válhattak (ritkábban ettek romlott ételt), s így az íz-preferencia lassanként elterjedt az adott népességben. A 30 leghatékonyabb antimikrobiális hatású fűszernövény közt a paprika a 12. helyen áll (az első a fokhagyma). Emellett valószínűleg az is hozzájárulhatott a fűszerek használatához, hogy ezek a növények kissé még az emésztést is segíthetik.

A csili erősségét azonban másért is kedveljük, bizonyos személyiségjegyekkel bíró emberek, mint a jutalomkereső, vagy élménykereső típusok rajonganak inkább az erőspaprikákért. Ezt a rajongást különböző csilifaló versenyeken egészen extrém formában láthatjuk viszont.