Brigitta, Placida, Etel, Gitta2024. október 11., péntek
Tudomány

Bensőséges kapcsolat úti társainkkal

National Geographic Magyarország

A mikrobiomunk evolúciója a mienkkel párhuzamosan haladt, ahogy elődeink Afrikát elhagyva meghódították a bolygót.

Forrás: MPI

A Max Planck Biológiai Kutatóintézet munkatársai néhány más intézményben dolgozó kollégájukkal alkotott nagy csapatban vizsgálták meg az emberi mikrobiom evolúcióját 1225 fő, európai, ázsiai és afrikai embertársunk segítségével.

A kutatók a Science-ben közzé tett tanulmányuk szerint nemcsak azt fedezték fel, hogy a velünk élő mikrobaközösség év tíz- és százezredek óta együtt formálódik velünk, hanem azt is, hogy egyes mikrobáink olyan tulajdonságokat mutatnak, amelyek a gazdaszervezettől, vagyis tőlünk való függésüket jelzik.

Az ember bélmikrobiomjának számos tagját világszerte megtaláljuk, ám a mikrobafajokon belül az egyes törzsek közt igen nagy különbségek vannak egyénenként és népességenként. Annak ellenére, hogy ma már jól tudjuk, mennyire fontosak az emberi egészség szempontjából, alig tudunk valamit ezen törzsek eredetéről. Ráadásnak e törzsek közül sok kizárólag bennünk él, ám ennek ellenére se tudjuk, honnan is jöttek.

A kutatók most összehasonlításokat végeztek az emberi evolúció és a bélmikrobáink evolúciója között, ehhez az 1225 ember és a bennük lakó 59 mikrobafaj leszármazását tárták fel. Az összehasonlításból kiderült, hogy a fajok több mint 60 százaléka esetében egyezik azok evolúciós útvonala a mienkével. Ez azt jelenti, hogy ezek a mikrobáink az elmúlt mintegy 100 ezer év során ugyanakkor váltak sokfélévé, amikor az ember Afrikát elhagyva a bolygó távolabbi pontjait elérte.

„Nem tudtunk arról, hogy bármely bélmikrobánk is ennyire szorosan követte volna az emberi evolúciót” – mondta Ruth Ley, a kutatás egyik résztvevője, a Max Planck Biológiai Kutatóintézet mikrobiom-vizsgáló részlegének vezetője. Azok a mikrobák követték legszorosabban az embert, amelyek leginkább tőlünk, a bennünk fennálló belső környezettől függenek. E törzseknek kisebb a genomjuk, érzékenyebbek az oxigénszintre és a hőmérsékletre, e tulajdonságaik pedig megnehezítenék a túlélésüket az ember testén kívül. A kutatást vezető Tajcsi Szuzuki szerint ezek a mikrobák félúton vannak a szabadon élő és a teljességgel az emberi testtől függő állapot között. Némely baktérium már ennél is messzebbre jutott a visszafordíthatatlanul függővé válás útján. „Ez alapjaiban változtatja meg azt, ahogy az emberi bélmikrobiomot látjuk” – tette hozzá Ley.

A felfedezés nem csupán önmagában izgalmas dolog, de arra is felhívja a figyelmet, hogy mindenféle olyan terápia, amelyben a mikrobiom helyreállítása a cél, figyelembe kell vegye azt is, milyen népességhez tartozó embert kezelnek.

Hozzászólások

Hőségnapokon romlik a bombakereső kutyák teljesítménye

Hőségnapokon romlik a bombakereső kutyák teljesítménye

Vannak olyan környezeti hatások, amelyek a bombakereső kutyák szaglását, így oedig a sikeres keresést is gátolják.

Ilyen lesz Draco, a pusztulásra termett műhold

Ilyen lesz Draco, a pusztulásra termett műhold

Az Európai Űrhivatal (ESA) 2027-re tervezi a speciális műhold felbocsátását és tesztjét.

Magyar szakértők segítettek az aszteroidavadász űrszonda fejlesztésében

Magyar szakértők segítettek az aszteroidavadász űrszonda fejlesztésében

A Hera célja a Didymos nevű kettős aszteroida vizsgálata.

Bronzkori sírból derült fény a kefir történetére

Bronzkori sírból derült fény a kefir történetére

A kefir és a belőle készülő sajt népszerű és fontos táplálék volt a múltban, emészthetővé és tartóssá is vált így a tej.

Ők kapják 2024-ben a kémiai Nobel-díjat

Ők kapják 2024-ben a kémiai Nobel-díjat

A héten jelentették be, hogy kik vehetik át majd a díjat orvosi, fizikai és kémiai kategóriában.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket