A SpaceX segíthet megnövelni a Hubble élettartamát
A magán űrcég és a NASA egyezséget írtak alá arról, hogy megvizsgálják a Hubble-űrteleszkóp magasabb pályára állításának lehetőségét.
Habár az elképzelés finanszírozásához nem fog hozzájárulni a NASA, arra lehetőség nyílhat, hogy a SpaceX Dragon űrhajója segítségével a jelenleginél magasabb pályára emeljék a Hubble-űrteleszkópot anélkül, hogy arra a kormányzat egyetlen fillért is fordítana. Azzal, hogy megállapodást kötött az űrhivatal és a SpaceX, egészen egyszerűen arra nyílhat lehetőség, hogy felmérjék, miféle kereskedelmi lehetőségek rejtőzhetnek még ebben a helyzetben. A SpaceX a Polaris Program keretében képzeli el a lehetséges manővert. A Polaris Program a SpaceX azon új projektje, amelyben eleinte a már üzemelő, legénységet szállító Dragon (Crew Dragon) űrhajók, majd a későbbiekben a még fejlesztés alatt álló Starship űrhajók részvételével kereskedelmi legénységet juttat a világűrbe. A projekt első repülésére 2023-ban kerül sor a tervek szerint, a projekt finanszírozója Jared Isaacman.
Mintegy fél évig tartó vizsgálatok következnek, amelyben felmérik, miként volna megvalósítható a pályaemelés, pontosan milyen technikai követelményei és lehetőségei vannak ennek. Mivel egyik űreszköz sem erre készült, legfontosabb azt megismerni, vajon egyáltalában megoldható-e, hogy a Dragon megemelje az űrteleszkóp pályáját? Képes-e biztonságosan megközelíteni, összekapcsolódni vele, s megmozdítani egyáltalán? A Hubble-t legutoljára még 2009-ben az Atlantis űrsikló segítségével szervizelték, azóta nem volt olyan űreszközünk, amellyel erre lehetőség nyílt volna. Ezt a helyzetet szakíthatná meg a SpaceX, amennyiben a felmérés során bebizonyosodna, hogy kivitelezhető a manőver.
A Hubble-űrteleszkóp 1990-ben indult útnak, alacsony Föld körüli pályán kering. E magasságban még hat valamelyest a földi légkör (habár elképesztően ritka, itt is vannak fékező hatású részecskék) s apránként veszít a kb. 540 kilométeres pályamagasságából. Ha az – egyelőre csak elméleti lehetőséggel élve – megemelhetnék ezt a magasságot, akár csupán néhány tíz kilométernyit is, azzal jelentősen nőhetne a Hubble élettartama. Maga az elképzelés ettől a konkrét példától függetlenül is érdekes, mivel ezzel új lendületet kaphatna a kereskedelmi űrhajózás a tudományos küldetések terén és az űrcégek közti együttműködésben is, ezzel pedig a hosszú távú lehetőségek is bővülnének.