Intenzívebbekké válhatnak a sáskajárások Dél-Amerikában

A sáskajárásokat az óvilágban jól ismerjük, hisz már több mint 5000 éve is bekerültek a feljegyzésekbe ezek az élelmiszerünket elpusztító katasztrófák. Sokan kutatják a sáskajárásokat elindító okokat is, leginkább a sivatagi vándorsáska (Schistocerca gregaria) esetében, amely a fő kártevő a világ ezen régiójában. Van azonban egy közeli rokona Dél-Amerikában is, az ott élő vándorsáska-faj (Schistocerca cancellata) ugyanolyan mezőgazdasági kártételre képes Argentína, Bolívia, Paraguay területén, mint óvilági rokona. Az Arizonai Állami Egyetem kutatócsoportja ezt a fajt vizsgálta, eredményeik az Ecological Monographs folyóiratban láttak napvilágot.

A legtöbb sáskákkal kapcsolatos kutatást laborban nevelt rajokon végezték el, nem valós körülmények közt. Most azonban a természetben, Paraguay területén figyelték meg őket a helyi, illetve argentin és bolíviai kutatók.

„Meghatározó volt, hogy Paraguayban végezhettem kutatást, ez volt az első alkalom, hogy élőben megfigyelhettem egy sáskajárást” – mondta Jacob Youngblood, a kutatás vezetője. „Az, hogy sok tízezer sáskát láttam egyben, rádöbbentett, hogy mekkora problémát is jelent ez a helyiek, a gazdálkodók számára.”

A kutatók összegyűjtötték a dél-amerikai vándorsáskákról mindazokat az információkat, amelyekből kiderül, mi is befolyásolja a nagy tömegű rajok megjelenését. Ehhez a terepi vizsgálatok mellett laborkísérleteket és számítógépes modellezést is használtak. A sokféle tudományterületet képviselő kutatócsoport ezen adatok alapján tudta megvizsgálni azt, hogy miként hat a klímaváltozás e sáskák életvitelére, biológiájára.

A dél-amerikai vándorsáskák hasonlóan az egyiptomi-afrikai rokonhoz, kétféle formában élnek: magányos, károkat nem okozó, illetve csapatos, mindent felzabáló formában. Amikor a körülmények megfelelővé válnak, beleértve a csapadékviszonyok alakulását, hőmérsékletet, talajnedvességet, akkor a sáskákban olyan biológiai változások indulnak be, amelyek hatására csapatokba tömörülnek. Élénk színű egyedekből álló sokmilliós rajokká allakulnak és társas viselkedésűek lesznek. Bár egy-egy sáska csupán napi 2 grammnyi növényt eszik meg, ha sokmilliós, sok százmilliós tömegeik járják a területeket, akkor naponta 35 ezer ember élelmét is felfalhatják.

A vizsgálatok feltárták, hogy bár enni szinte bármilyen hőmérsékleten tud a sáska, az emésztéséhez meghatározott viszonyokra van szükség (ne feledjük, a sáska rovar, így a testhőmérsékletét a környezeté határozza meg). Youngblood és kollégái arra jutottak, hogy ez lehet a döntő tényező abban, ami a sáskajárásokat elindítja. A modellszámítások szerint a jövő sáskajárásaiban 8-17 százalékkal nőhet az elfogyasztott növények mennyisége, annak függvényében, hogy mennyivel lesz melegebb. (Az óvilági sáskákra 10-25 százalékos növekedést jeleztek előre más kutatásokban.)

A kapott információk és előrejelző modellek segítségével az érintett régiók kormányzata, lakosai felkészültebben állhat majd szembe ezzel a kihívással. A modellt pedig más sáskafajok esetében is használni lehet, a világ más tájain.