Egérszimulátorok az Állatorvostudományi Egyetemen

A kísérleti állatok számának csökkentése érdekében műegereket szerzett be az Állatorvostudományi Egyetem, amelyek segítségével a hallgatók a laboratóriumi kísérletek szakszerű elvégzéséhez szükséges alaptudást szerzik meg.

A Japánból több millió forint értékben beszerzett hat egérszimulátort az egyetem Laborállat-tudományi és Állatvédelmi Tanszékén használják fel oktatási célokra, fokozatosan kiváltva az élő állatok alkalmazását a demonstrációs gyakorlati képzéseken – közölte az Állatorvostudományi Egyetem az MTI-vel.
A műegerek művérrel tölthetők fel a különböző mintavételi vizsgálatokhoz, gyakran használt „testrészeik” pedig cserével pótolhatók.
A tájékoztatás szerint a tanszéken a hallgatók külön kurzuson sajátítják el azokat az alapkészségeket, amelyeket megkövetel a laboratóriumokban használt kisállatokkal (egér, patkány) való szakszerű és kíméletes bánásmód. Megtanulják egyebek mellett azt, hogy miként foghatják meg úgy a kísérleti állatot, hogy azzal ne okozzanak neki fájdalmat, és egyúttal elkerüljenek egy esetleges harapást. Ugyancsak gyakorlatot szereznek abban, hogy hogyan vehetnek vért az állatból (egérnél a farokrészből), mely testrészen hogyan kell beadniuk egy injekciót, vagy hogy miként juttathatják be professzionálisan az orvosi szondát az állat szervezetébe.
Az Állatorvostudományi Egyetemen, a jövő szakembereinek képzése során kiemelt szempont az állatvédelem, melynek egy része az élő állatok felhasználásának csökkentése, illetve ahol lehetséges, szimulátorokra cserélése. Az orvosképzésben alkalmazott állatok a vonatkozó jogszabályok szerint kísérleti állatnak minősülnek, attól függetlenül, hogy fájdalommal nem járó, kizárólag oktatási demonstrációt szolgáló tevékenységben vesznek részt, így tartásukra szigorú szabályrendszer vonatkozik. Az egyetem a legmodernebb eszközökkel felszerelt kísérleti állatházában biztosítja az ilyen egyedek jólétét. Búvóhellyel, fészekkel, játékokkal felszerelt ketreceikhez külön levegőztető- és a páratartalomra is figyelő rendszer van beépítve, mely SMS-ben értesíti az illetékest, ha bármilyen problémát észlel. Az állatok viselkedésén, szőrén egyértelműen látszik, hogy jól érzik magukat, legtöbbjük elöregedés miatt pusztul el.