Betegség is befolyásolja a farkasok színét

A kutyatulajdonosok talán jól tudják, hogy a veszettségen túl a szopornyica a legsúlyosabb betegség, amely fenyegetheti oltatlan kedvenceiket, e kór azonban a vadon élő kutyaféléket, így a farkasokat is megtámadja. Egy nemzetközi kutatócsoport nemrégiben megvizsgálta az észak-amerikai farkasok, különösen a Yellowstone Nemzeti Parkban élők bundaszíne és a szopornyica közti feltételezett kapcsolatot, s a Science hasábjain ismertette az eredményeket, amelyekről a kutatást vezető Oxfordi Egyetem is beszámolt.

A kanadai sarkvidék felől dél felé utazva az ember észreveheti, hogy egyre több a farkasok közt a fekete színváltozatú – az új kutatásnak sikerült feltárni az okot. Kiderült, hogy a fekete színváltozatú egyedek olyan génkombinációt hordoznak, amely védelmet biztosít a szopornyica ellen.

„A világ legnagyobb részén nincsenek fekete farkasok, vagy csak elképesztően ritkán fordulnak elő, ám Észak-Amerika egyes területein nagyon gyakoriak” – mondta a kutatást vezető Tim Coulson professzor. „Régi kérdés volt a tudósok körében, hogy mi lehet ennek az oka, és úgy tűnik, végre megtaláltuk a választ. Az Észak-Amerika területén végzett farkas-felmérések, valamint a Yellowstone területén dolgozó szerzőtársaink gyűjtötte rendkívüli adatok segítségével modellezni is tudtunk.”

A farkasok bundájának színét a CPD103 nevű gén határozza meg. E gén ősi változata szürke színt hordoz, ám egy a háziasított kutyáknál bekövetkezett mutáció, amely kereszteződések révén visszajutott a farkasokba, így lett a fekete szín. Amennyiben e mutáns génből valamelyik szülőjétől örököl egyet a farkas, fekete lesz a bundája (vagyis a fekete szín dominánsan öröklődik).

Mivel a gén olyan helyen található, ahol a tüdő és a légutak védelmét szolgáló gének is, a kutatók régóta úgy sejtették, a fekete szín védelmet jelenthet a légutakat megtámadó fertőzések ellen. Ez a kutatók szerint azt eredményezheti, hogy a fekete bundájú egyedek nagyobb eséllyel élnek túl olyan fertőzéseket, mint a szopornyica.

Az elképzelést 12 észak-amerikai farkaspopuláción tesztelték, azt mérték fel, hogy hány egyed hordozza a szopornyica elleni antitesteket – amelyik hordozza, az megfertőződött, ám túlélte az egyébként végzetes kórt. A felmérésből beigazolódott: az antitestet hordozók közt sokkal több fekete farkas volt, és 20 év adatainak elemzése szerint a fekete szín gyakoribb volt ott, ahol a közeli múltban szopornyicajárványok dúltak. A feketék nagyobb eséllyel élték túl e járványokat, mint a szürkék.

Mivel a kérdéses génváltozatból elég egyet örökölni a védelemhez, a kutatók arra számítottak, hogy a járványok sújtotta területek farkasai az ellentétes színváltozatú egyedeket választották a párválasztás során, így vált ugyanis a legnagyobb esélyűvé, hogy az utódok a védelmet nyújtó és fekete bundát adó gént öröklik. Az elméletet modellszámításokkal ellenőrizték, és a modell nyújtotta eredmények szinte azonosak voltak a valóságban észlelt bundaszín-arányokkal a szopornyica sújtotta helyszíneken. Szintén egyezik a Yellowstone-ban megfigyeltekkel, itt gyakori a szopornyica, és a legtöbb farkas ellenkező színű párral áll össze.

Ahol nincs jelen a fertőzés, ott ez a fekete színnel járó előny elvész, így ott maradtak az egyébként előnyösebb szürke színűek többségben.

A helyzet érdekessége az, hogy a kutyákat, így a velük érkező fekete színt kódoló gént az Amerikát benépesítő első emberek hozták magukkal, majd pedig több ezer évvel később a szopornyica vírusát szintén a háziasított kutyák terjesztették. (A vírus eredete kapcsán még nem teljes a kép, de igen közeli rokona a kanyaró vírusának, és az a jelenleg uralkodó elképzelés, hogy a spanyol hódítással Dél-Amerikába került kanyaró vírusa került át a helyi kutyákra, s alakult át a szopornyicát okozó vírussá.)

A két esemény különleges kapcsolatából pedig egy olyan izgalmas következmény jött létre, amely igazolja, hogy a betegségek fontos evolúciós hajtóerőt jelentenek. Számos más fajnál (rovaroktól emlősökig) is fennáll genetikai kapcsolat az egyed színe és immunitása közt, így könnyen lehet, hogy a betegségek jelenléte jelentősen befolyásolja a színekhez kötődő párválasztást.