Emberelődök és klíma Közép-Ázsiában

Egy nagy, nemzetközi kutatócsoport átfogó klimatológiai és régészeti vizsgálatokat végzett Közép-Ázsia mai sztyeppéinek területén, a legfontosabb feladat a már ismert leletek korának meghatározása, s így azok klímán belüli elhelyezése volt. Közép-Ázsia központi elhelyezkedése miatt Európa, a Közel-Kelet és a Távol-Kelet közt az emberelődök fontos útvonala lehetett, s olyan terület, ahol már tudjuk: két emberfaj (gyenyiszovai és neandervölgyi) is kapcsolatban állt egymással. A kutatócsoport most új adatok feldolgozásával – köztük egy üzbég barlangból származó 400 ezer éves minták elemzésével – frissítette eddigi ismereteinket. A PLOS One folyóiratban megjelent kutatási eredményekről, amelyek igazolták, hogy a sztyeppe különösen fontos helyszín volt, a Griffith Egyetem számolt be.

A kutatók arra jutottak, hogy e régió lakható volt a középső-pleisztocén azon meleg időszakaiban (interglaciálisaiban), amikor a Kaszpi-tenger vízszintje magas volt, s ezzel a tenger biztosította, hogy a térség éghajlata kissé nedvesebbé váljon, időlegesen. Ebben a korban a közép-ázsiai régió kedvező élőhely lehetett az őskőkori emberelődök számára, és e kőeszközök készítői is gyakran felkeresték e régiót. Korábban nagyon keveset tudtak az itteni emberelődök életéről, leginkább amiatt, hogy kevés olyan lelet volt, amelynek ismert volt a kora, s az az őskörnyezeti helyzet, amelyben élt. Azonban most az üzbég barlangból vett cseppkőminta elemzéséből sikerült a régió múltbéli klímájának adatsorát kiegészíteni, s ezzel világossá vált, hogy voltak lakható időszakok.

„A tanulmányunkban adatokat összegeztünk Közép-Ázsia paleolitikumi lelőhelyeiről, 132 helyszín adatait tartalmazó adatbázist állítottunk össze; ez a legnagyobb efféle adatbázis” – mondta el Michael Petraglia professzor, a kutatás egyik vezetője. „Ez pedig lehetővé tette, hogy az új, nagy felbontású, éghajlati és hidrológiai változásokat jelző adatokkal össze tudjuk vetni őket.”

A barlangok rendkívüli lehetőséget nyújtanak arra, hogy megvizsgáljuk a korábbi klíma alakulását, egyrészt a barlangi üledékek, másrészt a cseppkövek geokémiai vizsgálata árulkodik az egykori éghajlati adatokról. A cseppkövek még azt is elárulják, hogy milyen volt a csapadék évszakos eloszlása, meg lehet különböztetni az esőt és a havazást.

„A munkánk alapján Közép-Ázsia száraz, síkvidéki régiója kedvező terület volt egyes eszközkészítő paleolitikumi embercsoportoknak, a klíma melegebb, nedvesebb periódusai során. A helyi klíma nem teljesen követte a globális trendeket, hanem meglehetősen változékony volt” – tette hozzá Emma Finestone, a kutatás egyik vezetője. „A régészetet az ősi klímával összekötő kutatások egyre fontosabbak abban, hogy megértsük az ember eredetét.”

Mintegy 800-500 ezer évvel ezelőtt az emberelődök (Homo erectus) passzívan azokat az állatokat követték ázsiai útjuk során, amelyek zsákmányként szolgáltak, és csak ezt követően merészkedtek a 40. szélességnél északabbra. Elődeink elkerülték a ragadozókban bővelkedő helyeket, ám szívesen jártak ott, ahol rendelkezésre állt a kőeszközeikhez szolgáló megfelelő alapanyag. A közép-ázsiai sztyeppék talajában pedig bőven volt kovakő, valamint növényevő zsákmányállat, ám kevés volt a ragadozó (azok inkább a hegyvidéki környezetben koncentrálódtak), így kedvező helynek bizonyult a korai vándorok számára. Később a neandervölgyi és gyenyiszovai emberek már kimondottan a hegyvidéki helyszíneket kedvelték. A közép-ázsiai síkvidéki helyszínek akkor váltak kedvezőtlenné, amikor a Kaszpi-tenger egyre kisebb kiterjedésűvé lett, és vízszintje tartósan alacsony maradt.

A kutatás eredményeit későbbi vizsgálatokhoz is fel lehet használni, az emberelődök elterjedésével kapcsolatos vizsgálatokban.