A játék öröméért labdáznak a poszméhek

A Londoni Queen Mary Egyetem vezette angol–finn kutatócsoport a poszméhek játékos voltát mérte fel számos kísérleten keresztül, és arra jutott, hogy e bájos szőrmók méhek akkor is gurigatták a nekik kirakott fagolyókat, ha semmi okuk nem volt rá. A kutatók az Animal Behaviour folyóiratban számoltak be a kísérletekről és azok eredményéről.

A poszméhekkel korábban végzett kísérletek során, amikor arra tanították be őket, hogy golyókat egy meghatározott célpontba gurítsanak el élelem jutalomért, észrevették, hogy a méhek akkor is nekiláttak a labdagurigatásnak, ha nem kaptak érte jutalmat.

A kutatók arra jutottak, hogy a fiatalabb méhek többször „labdáztak” a fagolyókkal, mint idősebb fajtársaik, hasonlóképp az emlősök és az ember fiatal kori játékosságához. A felmérésekből az is kiderült, hogy a hím méhek hosszabb időn át gurigatták a fagolyókat, mint a nőstények.

A szakemberek 45 poszméhet követtek egy, a kísérletekre kiépített területen: olyan pályát készítettek, ahol egyrészt egyenes, akadálymentes úton mehettek táplálkozni, másrészt letérhettek más irányba egy leágazásnál a labdákat gurigatni. Minden egyes méhet egyenként figyeltek meg (egyedi, sorszámozott jelölőket kaptak az állatkák), és volt amelyik csak egyszer focizott, de volt olyan is, amelyik 117 alkalommal állt neki gurigatni a golyókat. A kutatók szerint ez az ismételt gurigatás azt jelenti, hogy az állat valamiféle előnyre tett szert általa.

Később másik 42 méh segítségével újabb tesztet végeztek, ez esetben két színes doboz állt a méhek rendelkezésére. Az egyik üres volt, a másikban ott voltak a golyók. Később az ezeket megismert állatkáknak ugyanilyen színű dobozokat mutattak, ám ezúttal mindkettőt üresen – a méhek többsége abba a dobozba ment be, amelyikben korábban a golyók voltak.

Fontos hangsúlyozni, hogy a poszméhek most semmiféle olyan dolgot nem nyertek a labdázással, ami az életüket megkönnyítette volna, vagyis nem járt élelemmel, vagy másféle jutalommal az, ha gurigatni kezdték a fagolyókat. Abszolút önkéntesen, előzetes tanítás nélkül és spontán álltak neki a labdázásnak, pont úgy, ahogy más állatok is játszani kezdenek.

A kutatást vezető Samadi Galpayage elmondta: „Ismét kiderült, hogy a kis méretük és apró agyuk ellenére sem egyszerű robotikusan működő lények. Éppenséggel érezhetnek valamiféle pozitív érzelmi állapotot, örömet, még akkor is, ha ez kezdetlegesebb mint a náluk nagyobb testű szőrös vagy nem szőrös állatoknál.” A kutató szerint a rovarok esetében is egyre jobban megértjük, képesek érzésekre, ez pedig reményei szerint arra vezethet rá minket, hogy még jobban tiszteljük és védjük a földi életet.

Egyre halmozódnak a bizonyítékok, hogy a rovarok – s köztük a méhek – távol vannak azoktól az érzésektől mentes, agyatlan lényektől, amelyeknek eddig hittük őket.